Mi is történhetett, hogy itt maradtam,
s nem lett belőled Berlin, Róma, Párizs,
körhinta, metró, fürdő, katedrális,
csak hársfaillat hosszú alkonyatban?
Mi is történhetett veled s velem,
hogy nem rohantam más várak falához,
hogy leheleted sosem volt halálos,
hogy fölfogtál a síkos végeken?
Mi voltál? Időm tengerén a bója?
Embernyi, hűs hely tűző napsütésben?
Lőrésem, árkom, féltett büszkeségem,
ostoba harcok fehér lobogója?
Mi voltam én? Vergődő, vak madár,
borzasan csüngő tüskeág a ködben –
de összefontad két karod fölöttem,
és könnyű lettem, mint a hangaszál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése