Hová lett az a
mindent szerteszaggató rianás,
a szemekből előpattanó mosolygejzírek,
amelyek mindig őriztek egy zuhanást?
Hová, hová?
Az álmoktól felszántott éjszakák?
A csillagok döfése?
A türelem,
amivel órákon át bírtad
az egyedüllélet,
a magányt?
Szemed kékjéből
előpattanó mosolygejzírek.
Ez a jutalom.
Mert enyémek voltak
az álmokkal fölszántott éjszakák
és a csillagok.
Enyém a türelem is,
amivel órákon át
bírtam az egyedüllétet,
a magányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése