N-Orbán István: Új próféták, jöjjetek!

Amikor megváltani kellett a jövőnket,
nem volt bölcs, bátor jelentkező,
nem volt próféta, ki jelölje az utat,
csak henyélt a sok írástudó semmittevő,
amikor építeni kellett, nem építettetek,
nincs út, nincs gyermek, csak álmok,
amikor szülni kellett, nem szültetek,
nincs kiút, nincs jövő, csak vágyak,
bagoly költözött a szomszéd házra,
üresen áll szomorú sorsára várva,
húsz évünk vált semmivé megint,
tudom: sokszor húsz és sok millió fölött
a soros sorstalanság csak legyint,
azt hallgatom több mint ötven éve:
csak ezt bírjam ki s jobb lesz nekem,
gyermekkor és ifjúság megcsaltál,
s hazudott a gyáva,
s máig hazudnak romló szemembe,
már szebb jövőben sem reménykedhetem.
Eltűnt falvak romjai közt járok,
lassan városaink válnak semmivé,
álpróféták jönnek szembe,
a múltunkért a felelősség senkié,
az emberek bambán várnak,
néznek a ködbe vagy a nyári délibábba,
hazug dalnokok dalolnak hamis igét,
s ha szertenézek, üres házakat látok,
eladó mind, bár ingyen sem kell,
földönfutóvá lett e szép vidék,
népe menekülne, amerre lát,
a fiaim elmentek, s nekem is menni kéne?
keressek egy másik hazát?
nem, nem ezért éltem itt hűségesen, hogy
messziről jött álmodozók ámítsanak,
ellopjanak mindent, a földet is,
amim maradt, attól is megfosszanak,
remélni kell, és építeni, nemzeni új nemzedéket,
hogy nekik értelme legyen,
szépre álmodom ezt a sivár vidéket,
s utat építek, ha kell, a mennybe fel,
vagy lajtorját támasztok a felhőknek,
hogy egy új megváltó jöhessen el.
Názáretbe menjek vagy Betlehembe,
vagy elég csak átsétálni a városon,
egy csendes utcában megpihenve,
nézni az itt született utolsó kisdedet a vánkoson,
talán Ő az, talán máshol egy másik,
nem lehet, hogy mind angyalarcú gyilkosok,
új próféták, jöjjetek, ha minket meg is csaltok,
legalább nekik szebb jövőt,...jövőt daloljatok!