Most szóhidak szabdalják életünk,
derékban elvágott hamis mondatok,
foghegyről vetett, csalt ítéletek,
oldhatatlanná tett, megkövült oldatok.
Hiába írt, mázas szavak halmaza,
meg nem érthető sanda gondolat,
forró szó-ólomtól süketült fülek,
s tompulttá butított, lúgozott agyak.
Hitvány hidakat építünk a semmibe,
semmin átívelő roskatag ígéret-hidat,
egymás szavát pusztítva kioltó,
túlpartra szórt primitív szitkokat.
A szóhíd-tirádát, melyeket nem tart alap,
elmosta a savas, öklendő, bűzös áradat,
mocskos szót szór mindenkire, aki szólhat,
közben mind a másik szavai között kutat.
Egy tiszta, fogyasztható forrást keresek,
bátor, nyílt arcokat, kinyújtott kezet,
s hogy megleljek az oszthatatlanok között
egy pallót, mely egymáshoz vezet.
Ha nem így lesz, mocsárrá változunk,
posvány és dögvész pusztítja életünk,
vérszívók marják nép-testünk utolsó nedveit,
a semmibe zuhanunk, ha hidat nem építünk.
S hogy hamis szóhidak ne szabdaljanak,
hogy tisztán hallhassak tiszta hangokat,
új szóhídra várok, mely ad még egy esélyt,
s egy élni érdemes, szebb jövőt mutat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése