Csalhatatlannak hitt megváltók
rombolnak millió életet,
elveszett házat, százada fogyó hazát,
dalolnak hamis ígéret-éneket,
balra, majd jobbra néztem,
s középen nem találom a kék eget,
szürke minden és harsogva hazudik
a fizetett propaganda gépezet.
Bár tegnap még születtek gyermekek,
elfogyunk, mint a gyertyaszál,
a város peremén nincs remény,
húzódik egyre beljebb a nyomor,
sóvár szemek villannak a kopott sapkák alól,
túl sok, elviselhetetlenül sok
a korgó gyermeki gyomor.
Ígérnek immár ötven éve,
s kérlelnek szebb jövőt ajánlva,
kaján vigyorral tömve zsebük,
tömegeket taszítva az utcakő felé,
kutya-szalonnával tömve be szájuk,
és ócska ronggyal bekötve szemük,
utolsó kívánságukat szemétre hányva.
Gyorsan peregnek le éveink,
reményáldozatnak hitt évtizedek,
s közben hamis próféták hirdetik ismét:
Ha nekik többet juttatsz a közösből,
reméld, hogy neked is több lehet.
Mára már elfogyott a semmi is,
üresen tátong az ócska ház,
elment, ki menni bírt e század alatt,
s itt hiába keresel,
már csak hamis prófétává züllött,
szürke senkiket találsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése