Senki ne hitesse el velem,
hogy a szellem morzsánál többet ér
itt, ahol a napi félelem
a morzsánként elfogyó kenyér,
ahol az idő holnaptalan
sötétjébe már csak gond vakul,
és a szorongás, düh, fájdalom miértje
nyomorba süllyed el nyomtalanul.
Itt a világnak nincsen másik arca.
Hiába "küzdök", bízom", dolgozom,
munkám gyümölcséből csak a féreg
undorít a konyhaasztalon.
Bérem: versenyfutás a hiánnyal.
" - Miért nincs fogpasztánk, anyu?"
Tudom: idő verssel
más igékben szárnyal
de metaforát nem nyer,
ami szomorú.
Élem a percek bizonytalanságát,
a kiszolgáltatottság pinceálmait,
ahol felszín, napvilág, bizonyosság
lenne a tét, s csak homály vakít.
Mint akire ajtót, ablakot rázártak,
dörömbölök, avagy lázadok:
része vagyok ennek a világnak,
hát részenként teremtsen jogot
az életemhez, és munkám ellenében
adjon enni a gyerekemnek is!
A krumpli a fazékban minden éden,
de a mítosz hozzá már régen hamis.
És lelkemből is kiforgat a semmi,
s ha már lázadnom sincs mivel
talán nem is én lázadok,
de Ti, akik nem fogtok észrevenni,
csak milliókkal játszadozzatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése