A nyomor álma fölött kő a csend.
Az alvókba a lelket visszafojtja,
mégsincs semmi lent és nincs semmi fent,
mert öntudattalan dimenziókba
révült valóság irányt, célt veszít.
A zuhanás vegyül a szárnyalással,
kijátssza a körforgás útjait,
és minden idő szembefut magával.
A nyomor álma tehát káoszi:
nincs rendje, nincsenek kiútjai,
minden súlyra súlytalansága cáfol,
s a súlytalanságot húzza a súlyt.
A nyomor távlat nélkül nyomorul,
és soha nem ébred fel önmagából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése