csak múlik az idő
szinte csörtet —
meggörbülök én is mögötte
mint rozsdás szög az ajtófélfában
akaratlanul meggyötörve
mert
beletörődtem halandóságomba rég
hadd vesződjek e világrend
bűzös mocsarában úgy mint mások
vagy akik soha még
mert
negyedszázad jutott nekem veszendőbe
hát azért sem engedek senkinek
áldjon isten vagy átkozzon ember
ha a hitemből egyszer is kimozdulnék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése