Álmodban néha majd meglátogatlak,
mint régi jó barát jövök,
szép csendesen, léptem oly nesztelen lesz,
mint kertbe surranó ködök.
Árnyék leszek és átölellek lágyan,
miként tájat a néma éj,
csak nézem arcodon az ifjúságod,
óvó figyelmemtől ne félj.
Míg szemedben az édes álom úszik,
én dús pilláid szép ívét
csodálom, az idő múltán tűnődve.
Nem oltja az szívem hevét.
Nézlek, amíg szépségeddel betelten
szavak nélkül tovább megyek,
reménykedem, álmodból tán fölrezzensz,
és kérsz, maradjak ott veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése