Nézem a pihenni térő napot.
Aranyló arca bíborra változik,
sok apró felhőcsomó az égen
búcsú sugarától lángolva izzik.
A végső perc varázsát csodálom.
Az elmúlásban is sziporkázó fényt,
múló alkonyi parázs nagyságát,
mely a bukásban is hordoz még reményt.
Ehhez méltó búcsúzásra vágyom.
Agyamban és szívem reaktorában
sűrített tudást és indulatot
megmutassam egy végső sugárban.
A bársonyos estben kigyúl a táj,
elragadnak a fénylő pillanatok,
a felkorbácsolt idő megpihen,
melyből emlékeket varázsolok.
Amit kihagytam, most már feledem,
a csendre szórom az emlék szirmait,
s a pulzáló végtelen részeként
bölcsen fogadom sorsom hiányait.
Rám még hány év vár nem tudhatom,
s titok, mit ád. De mily csodára várnék?
Csak vándor vagyok és csúcsot értem,
már nem tervezek, minden év ajándék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése