A tisztások levélvert gyepén
a messzi ég hanyatló bíbora,
szalad a légtornász esti szél
beülni az erdő bokraiba.
Sír a nyárfa lombja reszketőn,
hangja szélhárfán idelebeg,
tartaná vissza a sürgető
időt, de tudja már, hogy nem lehet.
Búcsúzik a könnyes arcú ősz,
a fürkész fényű, lélegző élet,
a mindent feledtető hűs esők
végrendeletei a létnek.
─ Mulandó minden ─ zúg az erdő,
bólogatnak bükkök, jegenyék,
ágyat vet az ősz, ahogy a csend jő,
s bronzra festi a fák levelét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése