Csillag-kazalban, a fejem fölött,
a régi csillagot kerestem,
melyet bámultunk együtt, hajnalig,
régen-volt, gyönyörű szerelmem.
Énekem, mint mélyről szakadt sóhaj,
lelkemnek lázait idézi,
mint álmot, melyet őrzök, mert szökik,
múlt szerelmeim` kíséri.
Tudom, ábránd ez csupán, de őrzöm,
évek redőivel nem játszhatok,
s bár öncsalás, vigasztaló látszat,
mégis kagylóként őrzött titok.
Hiába várok, senki sem jöhet,
éjszakai álom is kerül,
megfoghatatlan már sziromkezed,
múlt emléke, ködben elmerül.
Milyen az élet, mindegy már nekem,
mint fagyos csillagok, kihűltem,
hogyan ér véget az sem érdekel,
voltam, s emlékszem, egyszer éltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése