Mint éjnek tűnt tava, köd,
fölszállt szemeimről a vakság:
nem holt, ami volt, s ha igaz,
új fényre talál a jövendőn.
Bár társat aláz a kevély,
kit végzeteként hatalomra
emelt a tömeg fiait szolgálni,
e példa se csüggeszt,
van más, aki jól kalapál
üllőn, s felszítva a lángot,
megsorvaszt ércfalakat,
hogy tisztuljon az igazság!
S ha bűnbe esik az erény,
s megrontja a jót a gonosz,
csak látszat lehet ez csupán,
jóskenyerét tisztán szegjük meg
a jövőnek.
Átlépni egy kor küszöbét
vér s könny nélkül, makulátlan,
a balga reménye csal így,
jaj nélkül még anya nem szült!
Serkenj föl vers, s a szívem
vágyát, ha megejti a tettet,
mint rég Jerikó falait
sok harsona, rontsd le a földig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése