Jancsik Pál: Összmagyar vers

Aszályok, árvizek, tűzvészek, viharok.
Járványok, dögvészek, rengések, zavarok.
Háború, pusztítás, átkok és haragok.
Egyfelől „kabarok", másfelől „avarok".
Tegnap a törökök. Holnap az arabok?
Közben a testvér a testvérre acsarog.
Örvények, ármányok, cselek és csavarok.
álmatlan éjjelek, áldatlan nappalok.
Túl sok a szegény, ki szenved és sanyarog.
Az édes anyanyelv sokszor már csak dadog.
Fojtogat magányod, hiába tagadod.
Persze hogy nem vagyunk mi sem csak angyalok.
Segítni késlekedsz, tartod a haragot.
Félted a bőröd, és őrzöd az aranyod.
De hagyjuk, bűneid gyakorta hallhatod.
Van elég, ki gyűlöl, fumigál, fanyalog.
Hiába, hogy a jót, igazat akarod.
Eszed és szíved és lelked is adhatod.
Gyötrődve, küzdve, de mégiscsak szabadok.
S ami még sorsunkban ellenünk kavarog...
Bírjuk még? Kibírjuk? Bírjuk ki, magyarok.