Az elmúlásnak gazdag színeit
a lágyan hömpölygő köd fakítja,
és magányukról suttognak a fák,
sárba hullott valamennyi lombja.
Szomorú, vajúdó őszi vers ez,
fakuló fényben a felhők alatt
sápadt levelekkel játszik a szél,
és halálba simul a gondolat.
Hűvös van, jólesik a tűz-meleg,
zsarátnokot nézve elmerengeni;
s végső búcsút inteni a nyárnak,
fény tüze nem fog már hevíteni.
Csönd van, cseppen a hűs eső puhán,
haldoklik az őszbe fordult világ,
vele a lelkem is halni készül,
- elnémulok, és az idő megáll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése