Van Gyímesnél egy régi viadukt,
ki Svájcba, Ázsiákba, égbe fut.
Szent kisvonat. Mint gyermekkori játék,
amely helyett még mindig helyben járnék…
Egy hajnalon, ha mégis ideér,
egy kortynyi víz lesz, egy falás kenyér,
az ágy se nyom, mikor ránehezül.
A szék se, trón se: ő helyettem ül
s helyettem fekszik, valahova nézve,
egy völgybe, kötetbe, kiürült kézbe,
és bármit keres, övé, ha megtalálja.
Ő lesz a csend, az állomás. A pálya.
S abban a percben ő indul helyettem,
szent mozdonyom, kit most még idevettem.
A töltés, ez a sír sokáig állja,
mint Gyímesnél. A Kárpátokra állva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése