magába fojtva hadd jöjjön az éj:
nagyvilág éje lakozzon egy testben.
emlékezem a rétre
szememben a rét –
emlékezem az égre
szememben az ég –
az eső, füvek közt elfolyó,
virágkehelynek cseppgyöngy-kosara,
ösvények zöld lélegzete.
erőtlen szárnyamon a szél már nem pihen,
nincs fűszál mi hozzád elvezetne.
nincs a léleknek immár éneke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése