Még néha álmokat ringat
a sötét színbe öltözött
csillagtalan hajnal,
ölelés nélkül ébrednek
a fáradt karok,
s hamuszínű arcok
riadnak a fényre,
a reggel magányosan andalog.
Olykor még keresem
az elveszett pillanatot,
hogy megbéküljek
a léha tegnapi nappal,
néma magányomban
magamat ölelve ébredek,
hideg ágyakról söpröm le
a hozzám szegődött gyűlöletet.
Tegnap még kerestem a könnyeket,
hogy lemossák, a lelkemre
rászáradt keserves évek
feketébe bújt bánatát,
ma hajnalok csókját
simítom hófehér arcomra,
s tenyerem mélyén őrizem
megmaradt emlékemet.
Még néha álmokat ringat
és színesbe öltözik a hajnal,
vállamon ezer év
hangtalan szavakból szőtt
keserve pihen,
a holnapot küldöm hozzád
vigyázza léptedet,
felém örökké zokognak a reggelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése