Csendes vagyok. Immár meghallhatod
az árnyak lépteinek halk neszét:
itt ólálkodnak fekhelyünk körül
mákonyos álom magvát hintve szét.
Oly lenge lények: testük úgy mozog,
mint nyurga füst, melyben holt láng lobog
s míg andalító táncuk hallgatom
süllyed szememben sok-sok tarka lom,
s indul a szívből zsongó körmenet.
Szavaim szürke csuhát öltenek:
nem szólhatok, és testem sem kísért,
csak lángom izzik élő lángodért —
így alszom el, és így borítja rád is
csendjét az éj, e néma katedrális.
*
Míg alszol, álmom őszi kertbe jár,
hol ágak hegyén imbolyog a fény,
s az alkony ajka érintette már
mindazt, mi izzó szikra-tünemény;
míg ébrenlétem karja ringat el,
testedre gyűl szélfújta csend-avar,
lélegzetemben hómező leszel,
ereszkedő szemhéjam betakar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése