Most kiszáradva forr
az alföldi katlan,
felfoghatatlan,
miért nem lázad a nép,
miért nem rázza öklét,
s élesít kaszát,
vedli le évszázadok
tunya korát,
miért üli a holnap
halotti torát
a mai nemzedék.
Még itt izzik
a homok a talpunk alatt,
parázslik a rög,
menekülne, ki merre lát,
kék színű,
üszköt hordó szóvirágok
lepik el az utcát,
zöldből feketére
sötétül a lét,
irigységbe
csap át az utálat
s isszuk
a sorsunk keserű
levét…
Holnap a folyóink
megunják
a sok belé ömlő
mocskot,
s elmossa gátjait
a végtelen ár,
s ha a sok szennyes
szerep mind eloszlott,
elfogy partjairól
az összes
felhalmozódott
gyűlölet,
de itt marad
a mocsár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése