Hirtelen rám szakadt a félelem,
s most itt vagyok a gondolkodó,
a tépelődő ember helyzetében.
Vajon mi vár éjszaka,
amikor ablakomig érnek a csillagok,
s az árnyékok végigfutnak a falakon,
elzárják a menekülés minden útját,
s nincs más lehetőség, mint önmagam?
Követem a csillagfényt,
amint utat rajzolnak
a tündöklő semmibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése