Hullám kövül a tenger felszínén.
Nem voltunk ott, ahová visszavártak,
soha nem vagyunk ott, ahol a fény.
Arcunk csonka idézet az időből,
mondat, amelyről lehullt egy regény,
szó, melytől jelentése visszahőköl,
hang, ami akkordjaiból kilép,
és menedékért esdekel a csöndtől,
hogy uralja hiánya édenét.
A szerelemnek nem lesz soha ára.
Hitünk már ronggyá feslett öltözék,
ami lelkünkkel testünk is kitárja
a ragadozó fohászok előtt,
hogy áldozati oltárosdit játszva
égesse föl magában a jövőt.
Tűnnek a boldog, nem létező tájak,
és élni még soha nem volt időnk!
A pót-időkben teljesül a látszat.
Énünk már gyöngébb annál, amit ér.
Soha nem leszünk ott, ahova várnak,
és elmúlik az utolsó esély.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése