Anya, tudod, még túlontúl korán.
Amit adtál – tíz ujjon mért évek –
el is illant néhány füstkarikán.
Anya, azóta csak a hiányod.
Kihez fusson ma bennem a gyerek?
Egy perc volt csak, és plomba kattant rajta,
s szorítja, akár a köré nőtt terek.
Anya, most nem győznek türelemmel,
amikor dacos és konok vagyok,
pedig legbelül, mint a legtöbb ember,
csak nyugalmat, s szerelmet akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése