Egyetlen percet a szökő időből,
a múló rétből egy vadrózsaágat,
azúros nyárból egy kék lepkeszárnyat,
egy lobbanást a bronzzal égő őszből.
Egyetlen arcot milliárdnyi arcból,
egy homlok holdját, fényben fölkelőt,
őrizhessem, mint foglyát a borostyán,
egy vers zengését még a csönd előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése