Makay Ida: Udvar a völgyben

Tenyérnyi oázis a köves talajon. Enyhén lejt,
                                                            zöld füve
késő-ősszel is frissen ragyog. A déli órákban is
csak rézsút érik a nap sugarai. Örök alkonyat
dereng az almafa kupolája alatt.
A töretlen csendet csak két zsenge szilva-
fa őrzi rajta kívül. Akár régi kastély elhagyott
kertje. Akár középkori kolostorkert. Az időtlen-
ség leheletét érezni itt, mint átható birsillatot
a csöpp parasztházak alacsony, földes
                                                           szobáiban.
Itt kellene maradnom végleg. Itt elrejtőzni és
szembenézni mindennel, ami volt, és ami még
várhat. Itt elmúlni és elvegyülni a bronz
avarral, az alkony megszűrt fényével.
Mindig főfajtással állok meg előtte, ahogy
vallásos parasztasszonyok vetnek keresztet a
                                                          feszületek
és a templomok előtt.