Mennyi álom és fájdalom fér egy kézbe,
halántékra szorított ujjak közé?
Hunyt szemet karcolok üres tenyérbe,
hervadt szirmokat, mit szertehord a szél…
Ez maradt nekem, csak hamu és pernye,
kormos szív, erőtlen, könnyes szó,
és éhes ajkam folyton enni kérne
élet-morzsát, s lelkem vigasztaló
ölelésbe bújna, ha lenne, ki karoljon…
Ha lebomlanának csendből szőtt falak,
melynek cserepeit görgeti a nyelvem, végre
porba hullanának az átlátszó szavak.
De ma csak éhemet vonyítom jóllakott sötétbe,
míg torkom felvérzi a választalan miért,
és hunyt szemet karcolok üres tenyérbe,
hervadt szirmokat, mit szertehord a szél…
Mondd, mennyi álom, s fájdalom fér egy kézbe,
halántékra szorított ujjak közé…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése