Ezernyi virágsziromból állok,
amikor szeretnek, minden
szárnyammal szállok:
tudom holnapra meghalhatok.
Minden fűszálban benne az élet,
amit teszünk, az minden csak véglet.
átölelhetnek századok, ha nem
ölelnek, hát meghalok én.
Amikor legördül minden függöny
én némán mögötte állok,
A tömeg, hogy tapsoljon várok:
egy csendesen múló halált.
A rózsák a kertemben sírnak,
könnycseppek rózsasziromként
hullnak a bokrok köré a földre,
csak húznak egy takarót fölém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése