2016. március 15., kedd

L. Burda Zsuzsanna: Néma éj...


 Csend van, elnémult a táj
sóhajok szállnak csak
valahol.

Lélegzet nélküli, halkuló
minden beszéd
a szó.

Gyertyák könnycseppekké
olvadnak bele,
a némaságba.

Valahol távoli zene,
sír a hegedű, bele zokog
a tájba.


2 megjegyzés:

  1. Tömör érzékenység árad számomra a versből!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra is, kedves Ferimesz, ezért válogattam ide.
      Köszönöm a bejegyzésedet.

      Törlés