2016. március 15., kedd

L. Burda Zsuzsanna: Néma éj...


 Csend van, elnémult a táj
sóhajok szállnak csak
valahol.

Lélegzet nélküli, halkuló
minden beszéd
a szó.

Gyertyák könnycseppekké
olvadnak bele,
a némaságba.

Valahol távoli zene,
sír a hegedű, bele zokog
a tájba.


Bejegyezte: dátum:
Címkék:

2 megjegyzés:

  1. ferimesz2017. január 3. 17:27

    Tömör érzékenység árad számomra a versből!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hematit2017. január 3. 20:57

      Számomra is, kedves Ferimesz, ezért válogattam ide.
      Köszönöm a bejegyzésedet.

      Törlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)