Míg a fogalom versben képpé dermed,
acéllá edzik kint a levegőt.
Ajtón zörög a tél fagyott kezekkel
és fájdalmában folyton felüvölt.
A fák ténfergő éji óriások,
egy lépés még s roppannak a tetők.
Álmom pincéjén menedéket ások.
A remény alvás közben hihetőbb.
De az idő csak szőnyeg, feltekerve
és belsején a múlt mintázata
a rosszul szőtt történelem lehetne,
valódi vagy csak annak látszata.
A hold az ablak függönyében verdes.
Egy isten kéne emberben a rendhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése