Hazátlan felhők kéklő vándorútja
nagy ég, te messzi, parttalan,
a vágyainkat végtelenbe nyújtva
az Istent rejtsd el, – hogyha van!
Fáslizd puhán azúr kötésbe, gyenge,
áttetsző testét meg ne sértsd!
A szenvedés mindig hozzá esengne
s a gyilkos rákenné a vért.
Hadd fedje arcát éjszín felhő gyásza,
fülébe küldj patakzenét!
Kíváncsi, – hogyha lesné,- meg ne lássa!
Gyöngéden illesd reszkető fejét!
Szitok ne bántsa, sértés, gyászos átok,
kíméld, mert jó s gyámoltalan!
Nevében mondd, hogy: mindent megbocsátok!
Az Istent óvd az embertől – ha van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése