Csak azért jöttél, hogy elmondhasd
menned kell.
Nem búcsúztál és nem biztattál.
Én meg hittem:
az vagy, akit szerethetek,
és a percek szalagjából
majd csinos masnit köthetek.
De a napok, mint sebesfolyású patak
már elhordták emlékeim...
Most mégis itt állsz,
és zavarban vagy zavaromtól,
ahogy keresgélem akkori magamat.
Azt mondod, hogy csinosabb lettem,
és nem is köszönöm meg a bókot,
pedig virág helyett hoztad,
csokorba kötve mosolyoddal
ezt az egyetlen mondatot.
Furcsa.
Takargatom féktelen örömöm,
alig nézek rád,
pedig tényleg ezerszer köszönöm
az utat, a gondolatot, a mosolyt,
amivel ideérkeztél hozzám.
Lehet, holnap sem lesz erőm elmondani,
de talán kezedbe nyomom e gondolatot,
s találgatom, mit olvasol a sorok között,
mert jól tudom, jól nem érthetsz.
és mert a szándékkal is beérem már,
sőt a lehetőséggel is,
hogy találj egy utat hozzám,
ahol jöhetsz is, mehetsz is,
szándékod és kedved szerint,
ha jó ez így neked,
és jó nekem is.
Ha kérdések helyett elegendőek a válaszok,
ha beérjük annyival, amennyi adatik,
szándékod, kedved szerint,
Úgy legyen.
És legyen úgy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése