Ahogy zuhogó patak magába
mossa a csillámló homokot,
úgy mosod napjaim magadéba,
és mint kopó part, önmagam maradéka
bukok tekinteted irdatlan mélyébe.
Jó, hogy vagy nekem,
hogy melegedhetek jóságod tüzénél,
hogy szereteted rám teríted hűvös éjjelente,
és hogy megsimítod arcom
és ha akarok, reggelente
megmerülök szemed kékjében,
és jó, hogy nem vagy nekem,
hogy jókor indulsz el,
s jókor menekülsz jó messze,
mert esős láncot kovácsolok
s ravasz kígyókat,
vadakat nevelek
a szerelem édenében...
Félek.
Csitítsd szívem, ránk borul a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése