-részlet-
„ Úgy jöttél az életembe „...
ahogy csak TE érkezhettél
- a semmiből, a mindenségből –
hirtelen .
Hát mégis létezel?
...szerelem...
Imádlak!
S téged, TE bonyolult – összetett
lélek – ki elhoztad nékem –
csodállak!
Napjaim azzal telnek, hogy téged
kutatlak,
bogozom izgató lényed
többismeretlenes egyenletét
lázas agyamban,
s miközben
időt kérek tőled magamnak
a megoldásra, tudom
– esélyem sincs –
de hogy lehet, hogy mégis
boldoggá tesz ez a „nincs”…??!
Ahogy víg kabócám dalától zeng
a fényes őszi határ
kiszáradt koronám tört-barna gallyain
lassan kihajtott s virágba borult
egy ág…
...és virul, mint egykor régen, ifjan sem,
oly önfeledten!
Édes, bódító illatától megrészegült őszi
szelek nótáznak
– tavaszról énekelnek!
„A feketék és fehérek”
szivárványos színekké lényegülnek,
s bált rendeznek nékem
– álarcosat –
mert tudják, hogy izgalmasabb, ami
sokáig titok marad...
Az idő időtlenségbe tűnt, – nincs!
Csak álom van, s az álmok örök
végtelenjén hullámzó vágy:
hogy Ő legyen, Ő megmaradjon
már!
Minden dalban, minden zengő
muzsikában, – ahogy kagylóban
a tenger morajlása -
Chopin szelíd vadsága is Őt idézze
s a csók varázsát fokozza benne
Mága bűvös hegedűje...
A sóhaj mögött neve fénylik fel
bennem, mikor titkon súgom:
szeretem, kívánom
s bár sejtés csupán minden bennem,
mégis,
ó mégis hogy várok rá reggel, este,
a napnak nincs is perce, mely
ne róla szólna,
ki úgy jött az életembe, - honnan?...
ahogy csak Ő jöhetett
onnan, hol szeretni tanít a tűz a víz,
az oxigén is,
és csillagok tangóznak egymással
hajnalig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése