Már óvó rügyből az idő kiránt,
nőni kezd ezer rejtett tövised.
Így éled fel hamuból a láng!
Így törnek nap felé a héricsek.
Ha megélsz: lesz keserves perced is;
még visszasírod a rügyek homályát.
Rózsa voltál? Rózsa leszel még és
nem érzed meg, hogy ágaikba fonják
új hajtásaidat ősi tavaszok;
megszereted-megszokod az esőket,
a madárszavú reggelt, zsivajog
minden rostodban életadó földed,
szelét virágzó karral ringatod...
Hegyek halántékán az ér dobog,
lüktet. A nyárfák földre dőlnek.
Már folyóágyak álomtalan csöndjén
neszezve gyúlnak ki a csillagok.
Vadrózsatövek, kapaszkodjatok:
hamvadnak a pásztortüzek, a hold
tövisből kél fel, fénylik, mint a törvény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése