Repkényfal előtt ülök, hallgatok.
Öreg irkából valaki nekem
olvassa csöndben fénylő képeit,
keringő, szálló, tűnő verseit.
Igazságkereső és gazdag, szigorú,
összetéveszthetetlen sorokon
haladunk felfedező válaszon –
kérdések bontakozó patakán.
Átjutva évtized-kapukon is
zavart mosoly közt néz fel maga is:
Az előbb írtam… tetszik? – kérdezi.
A hallgató szívében érleli,
mint zenét hallja s észrevétlenül
tisztább világra lát: versen belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése