Sebestény-Jáger Orsolya: Az ajtó

Még sok év távlatából is úgy hiszem,
pedig időm homokórája lassan lepereg,
nem volt nagyobb és szebb tettem annál,
mint hogy Téged a szívembe engedtelek.

Stive Morgan - Magic Travel

Sebestény-Jáger Orsolya: Nyári visszhang

Álmos a nyár – alszik a csönd is.
Nem adnak enyhet a fáradt órák.
Utam mentén fehér templomtorony,
ősi zsoltár szűrődik a falakon át.

A kapuban megállva hallgatom.
Ébresztgetnek a fényből font szavak,
visszacsendülve zengnek időtlen:
’Mindenen át erősen tartalak’.

Sebestény-Jáger Orsolya: A tiszta lap ígérete

...szinte már el is feledtük,
hogy tobzódott köröttünk a nyár:
körkörös zsongás ölelte a fákat.
Már csak ódon falakra írjuk vágyaink
megtépett gyolcsát. Tintánk kiszáradt.

Faág karjaink évgyűrűs vonalát
simítsd hát magadhoz szél kezeddel,
hogy földhöz tapadt, kósza álmaink
ködéből végül kilépjen az ember,

s a bánat a szívben bezárja öklét,
hadd moccanjon a csöndes öröklét,
és fölénk borul a decemberi Ég,
s Te adod: a tiszta lap ígéretét.

Anga Mária: A Te lélegzeted…

Veled voltam. Tisztán és
visszavonhatatlanul kristályosodik
az ott maradásom, még akkor is, ha
azóta lehettem reggel, délután, vagy
az évszakok között hánykolódó didergés.

De a Te lélegzeted tart bennem erőt,
és az ölelésed emeli égig előttem a nyárfát.

Mert minden forrás akkor
tört fel égből, földből,
amikor ott voltam veled.

Anga Mária: Az ember…

Mert az ember egy időn túl
forrása lehet már minden folyónak,
és mederből kilépve lehet tenger árja,
lélegzetétől lesz hevült a nyári szél is,
az éjszakai sírást elfelejti,
lázadásaiban meglátja önmagát,
és ellenségei bűneit is megbocsájtja.
Egy időn túl az ember
a fiatalság menedékét szívében hordja,
Napot álmodik és hajnalt, a vadludak
ilyenkor beköltöznek szobájába.

Anga Mária: Esteledik

Elmúlt ez a nap is.
Készülődik az este,
rá is harangoznak.

Még nyitva van az udvar,
ki-be jár a szél,
csak lassúdan, egyenként,
rádől saját árnyékára
minden szilvafa.

Itt, Zagyvarékason
így jön el az este.
Leheletpára száll,
ökörnyál, a zeg-zugokat
körbejárja a sötét.

A teremtés pillanatában
lehetett ilyen boldogság.
A mindhalálig élet feletti
kegyelemben.

Egyed Emese: Havak előtt

 Hét ágba fond az esztendő haját.
Keríts köpenyt rá, fehér lenből szőttet.
Árnyékát sorsod ködben lopja át
– napszak-határon tükrök tündökölnek;

hét ágba fond, úgy is, ha lehetetlen!
Gyönge a szó: elveszejti magát.
Sámándobok repednek föl szívemben,
nap-hold! jelei égnek, mint a seb.

Lábon száradnak érted el a tölgyek;
életem és halálom elfelejtem:
pehely leszek... Sóhajnál csöndesebb.

 Bluesolar - Believe in Me

Egyed Emese: (Danse)

Halld
tűnő versemet.
Nézd tévelygésemet.
Elnémulásom,
hamvába holt lángom:

szí-
ve-
met.

Alkonyodik.
Álom vakít:
közeleg a kékség,
árvák menedékét
élhetem

haj-
na-
lig.

Lásd,
jövök már.
Csönd vize vár-

(Rosszkor rosszul döntő
asszonyemberöltő
számlálja

ár-
nya-
it.

Egyed Emese: (Szólhatnál...)

Szólhatnál, szólok is.
Hívhatnál, hívlak is.
Párod volt-e? Párom is.
(Álom volt-e? Álom is.)

Egyed Emese: Feliratok

-részletek-

Mondhatsz már bármit,
szólítottál,
elfelejthetsz, de
szólítottál.

Egyed Emese: Kétségek

talán eltévesztettük egymást
talán félreismertük egymást
talán vakító déli fényben
pusztulásba kergettük egymást

talán elveszítettük egymást
talán rosszul ismertük egymást
talán keserű csöndben szennyben
világra segítettük egymást

Placskó Lajos: Ott vagy…

Ott vagy álmaimban
S képzeletemben.
Meztelen lelkemben,
Gondteli jövőmben.
Ott boldog napomban,
Ott mosolyomban,
Könnyteli szememben,
Holnap-reményemben.
Ott vagy emlékemben,
És ott vagy a jövőmben.
Mert Te ott leszel akkor is,
Mikor már senki más. Ugye ott?

Zorán - Kell ott fenn egy ország

(már 13 éve...) 

Németh Erzsébet: Ha nem lenne késő

elmondanám anyám,
milyen a tenger,
a hullámok íze,
fények lábnyoma a parton,
a bársony-mély homokban
fuldokló bogarak,
s a napernyők alól
milyen emberek beszédét hallom,
mily képet fog be
kíváncsi szemem
derékszöge a tájból,
mily ritmust ver szívemen
életem sámánja,
s rám hagyott magányod.

Kamarás Klára: Elégia

Ott ült az ablak mellett.
Emlékszem, varrt szegény.
A tű parányi sebet ejtett
napbarnított kezén.

Tizennyolc éves voltam,
ki még semmit sem látott,
s megváltani készültem
gőgösen a világot.
Ahogy anyámra néztem,
egyszerre megviláglott:
Nem csak kereszthalálért,
szürke napok sodráért is
lehet valaki áldott.

Zelk Zoltán: Közeleg

Még csak leskel az ősz, de már
harangoznak a lombok.

Wayne Gratz - Before You Become Memories

Madár János: Mint a pengék élei

Ha verset írok - - -,
arcodat szeretném kimondani.
Az ártatlan fényről énekelnék,
mert szemedben a csöndet is hallani.

Szavak fonákja, megtartó
létezés gyöngye hűl.
Nekünk már sírni nem szabad,
hajadban a csillag is elvegyül.

Az ég hosszan eltűnődik,
vérünkhöz a kő árnyéka ér.
Hegyek sötétlő súlya leng,
sziklák repedése a tél.

Mint a pengék élei,
úgy alakít minket a fájdalom.
Belénk sajdul a gyermek ökle,
szelíd lélegzeted már örökre vállalom.

Csabai Andrea: Egyszer felnövünk az éghez

Egyszer felnövünk az éghez,
megértünk minden csodát,
és úgy érünk majd a fényhez,
hogy látjuk minden csillagát.

Egyszer felnövünk az éghez,
megértünk minden álmot,
s úgy érünk egymás szívéhez,
mint aki szebbet sem látott.

Egyszer felnövünk az éghez,
megértünk minden könnyet,
s úgy érünk egymás lelkéhez,
hogy már látunk minden csöndet.

Egyszer felnövünk az éghez,
megértünk minden csodát,
és úgy érünk majd a fényhez,
mint aki ismeri sorsát.

B. Tomos Hajnal: A teljesség öntörvénye

Útból csak a gyaloglást,
vízből a párolgást,
jövőből csak a vágyak
kínját választhatod –
mert teljesség nincs:
mint sivatagi tünemény
mindig lépésnyivel
előtted jár.

Petri György: A költészetről

Mikor helyzetek és gondolatok
világosan egymásra utalnak,
de anélkül, hogy vissza lehetne
vezetni egyiket a másikára:

s ha szó sincs
következtetésről, se szükségszerűségről,
mint fák a gyökerükre
mégis úgy utal
egyik a másikára

– megfoghatatlanul:
akkor a költészet elérte célját.

Kiss Tamás: Mi volt a szép?

"Verweile doch, du bist so schön!"
                         (Goethe: Faust II.)

Két lobbanás között a tartam,
amit nem kértem, nem akartam,
az, amiért semmit se adtam,
ajándék volt, hát elfogadtam.
De a mocsáron, a hegy alatt,
volt egy-egy sejtelmes pillanat,
amire azt mondtam -, istenem,
oly szép vagy, időzz még velem.
Elmondtam tán ezt is tinéktek,
amit elmondani is vétek,
mert hisz nincsenek is rá szavak,
talán kimondani se szabad?
Vagy mondjam, hogy az ég mosolya,
ha kékellt tőle a pocsolya?
Ősszel a színes lombi rések?
Az első téli hóesések?
Márciusban a halom alatt
a meg moccanó friss rohanat?
Az Eszme,  - e felső hatalom,
eltűnő kép a barlangfalon?
A kegy, - hogy hiába küzd a kar,
az üdv nem azé, aki akar,
s a célhoz is oly rögös az út,
s nem mindig azé, aki fut?
Mind szép volt. S a szikrányi remény.
És az, amit hozzátettem én.

Brian Crain - Thunder Cloud

Kiss Tamás: Testamentum

Ne adjátok át testemet a lángnak,
lángoltam én már emberöltőn át.
Rójatok össze néhány deszkaszálat,
és mondjatok felettem egy imát.

Csontommal elvégzi dolgát az idő,
belőle jöttem én, s belé megyek,
s tán meg is őrzi millió évig ő,
miként a kőkagylót a nagy hegyek.

Kiss Tamás: Kakukkszó

Kakukk szólott hajnalba
a kertek alól.
Halkan, mintha szív volna,
ki fáj, azért dalol.

Rég nem hallottam ilyet,
már szívem is aludt,
de erre most felébredt:
"kakukk - kakukk - kakukk..."

És azt mondta: nincs titok,
nincsenek zárt kapuk.
Vajon már te is tudod?
Hallod?..."kakukk - kakukk..."

Néztelek hosszan téged,
és vártam a szavad.
Éreztem szólni kéne,
de nem. Most nem szabad.

Kiss Tamás: Amor sanctus

1

Nem számoltam még le veled,
talán nem is fogok;
sugárzol, simogat szeled,
pedig nincs rá okod:
óh hányszor elengedtelek,
és most se tudom, hogy mit tegyek,
fussak vagy arcul üsselek?
Hisz a kezem fogod.

2

Serény két lábad el nem fárad,
hiába futnék, megtalálsz.
Körülzársz, mint folyó a várat,
ölelsz, velem egy ágyban hálsz.

Elaltatsz, ha elkezdek félni,
szidnálak, de nem engeded,
nem tudok én halni, se élni,
csak egyidejűségben veled.

Gyötör a szomj szelíd szavakra,
vadonból is kiátkozott:
s mint szarvas szép híves patakra,
színed elé kívánkozok.

Gősi Vali: Követlek öntudatlanul

-részlet-

„Napokra elfeledtelek,
döbbentem rá egy este,”
...
Az is lehet, hogy jobb ez így,
talán már sohasem látlak,
élek nélküled,- mégis veled:
te álomkép, én titkos társad.
Végül talán majd elfeledsz
örökre te is engem,
nem érdekel, hogy létezem,
vagy kinőtt a fű felettem.
„Napokra elfeledtelek,”
azt hittem, úgyis vége,
amíg egy éjjel elhozott
valami furcsa kényszer.
Követlek öntudatlanul
azóta álmomban, s ébren,
mint anya óvja gyermekét,
vigyázlak nappal, éjjel.

(Evokáció: Pilinszky János
Miféle földalatti harc című versére)

 Blackmore's Night - Wish you were here 

Gősi Vali: Égi ölelésben

*"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,"
szomjazó szívem éltető forrása,
eláraszt ez a mámoros szenvedély,
napfény vagy; harmatos ég ragyogása!
Álmomban is hívlak; fényárban látlak,
maradsz a végtelen tündöklés nekem,
fénytestű lényként holtamban is várlak,
szolgállak időtlen, örök kedvesem!
Dajkállak, mint anya édes gyermekét,
magasztos mosoly dédelgeti lelkem,
nem kell más, ha a menny édes ételét
nekem áldozod; majd megosztom veled!

Hallatlan kincs vagy, mindenem, e létben,
s végeérhetetlen égi ölelésben!

*Evokáció Shakespeare LXXV. szonettjére

Gősi Vali: Tenyered melegét

A kezedet vágyom
tenyered melegét
kezemre hajló érintésedet
otthon-illatát idézni a múltnak
ledobni lelkünk tépett rongyait
kiteríteni takarónak
szerelmünk féltve őrzött titkait
felbátorodva a pőreségen
keresni tiltott fényeket
levetni közös bánatunkat
feledni gyászos sóhajunk
mámoros lélekkel
összehajolva
egymásba olvadó
kéz legyünk!

Gősi Vali: Megszerettelek

Mielőtt megszerettelek,
már itt éreztelek a közelemben,
pedig azelőtt sohasem láttalak.
Hatalmas csönd volt körülöttem, -
hallottam a lélegzetedet,
és valami könnyed, légies dallamot...
- ma már tudom: a szíved ritmusa volt.
Időtlen béke költözött akkor
észrevétlenül a szívembe.
Egyszerre körbefont, átölelt
valami végtelen nyugalom,
mint egy puha takaró,
vagy elhagyott, finom pulóver,
melyből árad a rég átlényegült kedves illata ma is,
és átjár itt hagyott, bársony-melege...
Szerelem ez, tudom, - múlhatatlan, tiszta, éteri.
A szívemben épült palota ajtaja
azóta naponta kitárul, - várja, beengedi
a lábujjhegyen érkezőt,
és egy hang halkan kérleli:
csak meg ne szökj...!
- s hogy visszataláljon,
távozáskor mindig kulcsot ad neki.

Asszociáció Z. T. lírai soraira:
"Mikor megszerettelek, építettem egy palotát a szívemben. Beköltöztél oda. "

Gősi Vali: Nélküled

hallgatás lopózott közénk
zongorafutam rezzent át a csenden
ólomlábakon állt velünk a perc
fáztam

– könnyű cipőm szétfoszlott azóta –
kioldott sálam ismét nyakamra tekertem
hogy reszkető testem helyetted
vele ölelkezhessen

a búcsúdal
azóta zokog bennem
koldus-lélekkel hallgatom
és közben megfagyok nélküled