Hadak dobognak e tájon ezer éve,
Csizmatalpak tapossák a szebb jövőt,
Elárult népem építi újra és újra
Magának a remélt elkövetkezőt.
Azt hittem, jobb lesz, ha elmegy
A századokig rabló keleti horda,
De jött helyette újabb, napnyugatról,
S most ő tette kezét sovány nyakamra.
Tört itt kopja, csillag és kereszt,
Volt árulás és felesleges hősi áldozat,
Ma már tudom, hogy soha nem ereszt,
Hiába várom szabadságomat.
Rablók osztották legszebb tájainkat,
S ránk eresztik föntről mocskukat,
Mérgezik a múltat, a vágyainkat,
Irigység leheli ránk mérges csókjukat.
S belülről is egyre rág a gyűlölet,
Egymást esszük, mint veszett vadak,
Mindenki jót akar a maga módján,
Mégis mi szenvedjük az őrült álmokat.
