Arca nem kendőzött. Hol poros, hol sáros
benne az országút, de csak út s nem utca.
Kopogó-lépésű,
Keményölelésű
emberek laknak ott.
Templom-járó, öreg nénik
a múlt imakönyvét nézik.
Visszajöttem keblemre ölelni mindent.
Mindent, ami nekem kedves, ami kézen fogva vezet.
Megcsókolni mindent,
földet, a felhőt, patakot, hegytetőt,
füvet és fát, mezőt, hallgató kopjafát.
Visszajöttem, és elmegyek.
Utánam integet felhős kalapjával a Leshegy,
a kopasz Csókás domb,
Tatárvágás, a Kinyír szuronyok hegyén ülő béke,
szántó-vető barázdája.
A római úton botorkálok Alcsík felé.
Virággá válok hajnalhasadtára.
Bölcsöket ringatnak.
