Néha mehetnék,
vándorolnék,
el, ki az őszből
mint daru suhognék
egyre sebesebben
eliramló földek felett –
már másra,
új, meleg tájra
vágyva –
de pusztuló kertben
ág-boga remeg,
száz karral ölelne
a vén diófa –
s arcomra sír
egy levelet.
.............................
Már nem mehetek.
