az udvarra most ráhavaz
a sok-sok gyermekkori emlék
szólnék hogy közéjük mennék
de csönddé hullnak szét a szavak
anyámat látom — tereget
ezüstös pára száll a tálból
el- s visszaröppennek százszor
tornácra az éhes verebek
nyomát belepte rég a hó
jégcsapok rojtozzák a gyolcsát
égnek dő l az utcakorlát
s elvágtat a kopott hintaló
merre vagy anyám — jöjj elém
mint annyiszor ha megérkeztem
ölelj magadhoz — érezzem
hogy lelkedb ől lelket adsz belém
a Hold az éjre ráfagyott
szárítókötélen angyal ül
gubbaszt kicsit majd elrepül
és ölében visz egy csillagot
