Kegyetlenül gyorsan, s alattomosan bújt az ősz a város paplana alá
Titokban a tollpárna hirtelen hűvös aszfalt lett
Csak éppen annyira volt párás,
S nedvesen hideg minden,
Hogy úgy tűnjön gyászol minden háztető,
S egész éjjel keservesen könnyeztek a kémények
Minden leegyszerűsödik, megpihennek a kívánságok,
Elnémulnak a vágyak
Bölcsességbe burkolózik harsány hivalkodásunk
Persze minden meg tud változni - egyetlen hajnal elég hozzá
S sosem ott jövünk ki a körforgalomból, ahol behajtottunk
Részvét nélküli búcsúkönnyek mázolják arcom ráncait
Ismeretlen városban önzetlen csók a leghatalmasabb, s legritkább drágakő
Idegen szavakban a szeretet némasága a legforróbb gyógyforrás
És észrevétlenül gyermekké változunk
Nem tudunk dönteni
Vagy már nem is fontos a döntés
Nem tudunk elfogadni
Mert folyamatosan adni szeretnénk
Átölelnek s mégis árvának érezzük magunkat
E varázslatban most világszirmok és virágrészek simulnak egymáshoz nesztelen
S minden felénk nyújtott kézben biztonságot keresve megkapaszkodunk,
A jelenlét ajándékcsodájáért gőgicsélünk
Zokog az ég, zsákmányt habzsol a köd
Elázott levelek kuncognak nyomorunkon
A néma járdán most minden lépés hangosnak tűnik
Gyászol minden háztető, s egész éjjel keservesen könnyeztek a kémények
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése