Reszketsz.
Gyere, bújj ide az esernyőm alá,
ez megvéd majd a rád szakadó fergetegtől.
Karolj belém, s meglásd, ha nem eresztesz
úgy leszek rabod, hogy leghívebb őriződ is leszek.
Fogadd el azt, mit nyújtani tudok neked:
gyengeségem, gyávaságom és szürkeségemet.
Csak az én gyengeségem
képes sziklákat porszemmé alázva elgördíteni utadból.
Csak az én gyávaságom
mer érted szembeszállni bármilyen veszéllyel.
Csak az én szürkeségem
festheti át ezernyi színnel
a hétköznapok kifakult fényeit életedben.
Ne kérdezd,
hogy honnan a hitem, erőm, s önbizalmam.
Magam sem értem. Kaptam.
Egyszer – nem is oly régen volt még - szemedbe néztem,
s szemed tükrében észrevettem
vacogó kis lelkem riadt rebbenését.
De nem hagytál magamra, kirekesztetten.
Egy mosolyod elég volt, s lásd: más lettem.
Valami történt,
ami fontos, rejtélyes, érthetetlen
mégis szükségszerű. Egyszeri, megismételhetetlen.
Most gyere, bújj az esernyőm alá. Karolj belém,
s én – önként – lépteimet a tiédhez igazítom.
Induljunk el együtt a Tejúton.
Már kiköveztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése