Csak ülni itt csak ülni itt
nem béke ez és nem is nyugtalanság
kezem lehull fölhúzott kemény combjaimra
a könyv lefordul összezárul
S belemosódom magam is a szürkületbe
pupilláival táguló szem maradok csak
és székbe süllyedt
fekete lassú fáradt szívverés — —
Künn meg havak közt sodródik az alkony
szapora hóhullásban állnak a fenyők
águk se moccan
csak szálas kemény gerinceiket
szúrják a kavargó egekbe
ó alázat ó konok szép erő — —
Vibráló kék-fehér fényekkel
sovány arcomon csonthomlokomon
délután és est homály s hó között
ülök itt tájba s önmagamba temetkezve
a csönd mélységeibe hulltan — —
Bölcsektől őrültektől és fenyőktől
azt hiszem mindent megtanultam — —
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése