Gősi Vali: Áldás

Valami különös csend feszül fölénk,
sóhajos, igéző várakozás,
s mint harsány, újszülött beteljesedés,
elborít mindent a bíbor ragyogás.

Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre,
fölrázva hosszan álmodók hadát,
múlik az árvák néma szenvedése:
balzsam az éteri hajnalhasadás.

Vedli a szürkület árnyék-ruháját,
omlik a földre a fényüzenet,
enyhül a kín, ahogy árad az áldás,
az ünnepre virradó világ felett.

Gősi Vali fotója: Ünnepi égbolt

Régi magyar áldás 

Hollósy Tóth Klára: Adj, Uram, a magyarnak!

Adj, Uram, a magyarnak életet,
adj végre megérdemelt világot!
ne sötétet lásson, de fényeket,
letaglózták nincsek és hiányok.

Adj, Uram, börtönéből kiutat,
itt köd van, a célja is homályos,
tévútra terelik hazug szavak,
felritkult hite mára, hiányos.

Állítsd talpra őt, adj neki erőt!
honában élni egyre nehezebb,
ember legyen újra maga előtt,
add meg neki mind a feltételest!

Ne hagyd kínlódnia önmagában,
kétségeire végre válaszolj!
Adj neki otthont a hazájában,
ahol ma újra rabként bujdokol.

Adj, Uram, a magyarnak életet,
ne hagyd el őt, ne hagyd el a hazánk!
lássa meg a célját, a fényeket,
add, hogy új élet köszöntsön reánk!

Összedőlt létét építsd fel, kérlek,
tűnjön el tőle a rút szenvedés,
add vissza hitelét becsületének,
ő jövőjéért mindig tettre kész.

Add áldásod törekvéseire,
most és mindörökkön légy vele!
adj feleletet kérdéseire,
kérlek téged, segítsd, tégy jót vele!

Áldd meg, Uram, végre a magyarod,
adj neki egy jobb, egy szebb esztendőt,
legyen úgy végre, ahogy akarod,
megérdemli rég a boldogabb jövőt!

Vörösmarty Mihály: Újesztendei szép kívánság

-részlet-             
...

Beköszönünk ma hozzátok,
     Házak boldog urai.
És kivánunk, és ohajtunk
     Ujnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
     Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
     Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
     Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
     Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart...
     Éljen a szent vígaság...

Makay Ida: Fehérbe rejtőző

Befogad szelíden a tél:
jég alatt megbúvó tavat,
kristályba foglalt ágakat,
fehérbe rejtőző füvet,
mely a fagy fölött fellobog,
múlt nyárból élesztett tüzet.
S a hóban elvesző nyomot.

7and5 - Frozen

Makay Ida: Hét kívánság

Egyetlen percet a szökő időből,
a múló rétből egy vadrózsaágat,
azúros nyárból egy kék lepkeszárnyat,
egy lobbanást a bronzzal égő őszből.
Egyetlen arcot milliárdnyi arcból,
egy homlok holdját, fényben fölkelőt,
őrizhessem, mint foglyát a borostyán,
egy vers zengését még a csönd előtt.

Makay Ida: Udvar a völgyben

Tenyérnyi oázis a köves talajon. Enyhén lejt,
                                                            zöld füve
késő-ősszel is frissen ragyog. A déli órákban is
csak rézsút érik a nap sugarai. Örök alkonyat
dereng az almafa kupolája alatt.
A töretlen csendet csak két zsenge szilva-
fa őrzi rajta kívül. Akár régi kastély elhagyott
kertje. Akár középkori kolostorkert. Az időtlen-
ség leheletét érezni itt, mint átható birsillatot
a csöpp parasztházak alacsony, földes
                                                           szobáiban.
Itt kellene maradnom végleg. Itt elrejtőzni és
szembenézni mindennel, ami volt, és ami még
várhat. Itt elmúlni és elvegyülni a bronz
avarral, az alkony megszűrt fényével.
Mindig főfajtással állok meg előtte, ahogy
vallásos parasztasszonyok vetnek keresztet a
                                                          feszületek
és a templomok előtt.

Makay Ida: Szerelem

Időfölötti boldog délután!
Görnyeszt a fény, hogy összeroskadok.
Megtelt veled a föld, és hord a nyár,
a lét-előtti öröm fölragyog.

Mindenütt te. Szerelmed ég a napban.
A kő föllüktet izzó válaszul.
Veled vagyok, ki az éggel maradtam.
Nem érint meg, s örökre rám borul.

Makay Ida: Alkony a réten

Fenyő áll őrt a dombtetőn.
Az alkony nagy csöndjét vigyázza.
Nyugalom fénylik a füvekben:
növények ős mindentudása,
termő és emésztő türelme.
A változás időtlen árja
halált ringat s szerelmeket.
Akárha Rilke fényes árnya
fenyőként, óriásra válva
állana őrt a csönd felett.

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.

Gregorian - Moment of Peace  

Minden kedves olvasómnak

boldog karácsonyt kívánok!

Pongrácz Ágnes: Karácsony éjjel

Csodára vártam,
és nem tudtam, hogy a csoda bennem lakik.
Szeretetről szóltam,
és nem érintettem meg a lélek húrjait.

Karácsony éjjel felnézek az égre,
álmosan pislognak a csillagok.
Karácsony éjjel Jézusra nézek,
de rám a világ ragyog.

Itt vagyok.
Veled
és Jézussal a fényben.
Hiszek az áldásban,
az örök üdvösségben,
és abban, hogy megsimítják
lecsorgó könnyeink
az angyalok.

Szabó Magda: Karácsony

Oldják iszákjukat a csendesülő,
alacsony fellegek,
omlik az ártatlan, az együgyű hó
a háztetők felett.
A füst elkapja derekát,
együtt forognak,
úgy imbolyodik a világ,
ahogy ők imbolyodnak.
Húzzák már komoly szarvasok
az ünnepet,
szájuk körül az esti pára
s az eltűnt gyermekkor lebeg.
Omlik a hó, ömlik a hó,
nem nézi, hova hull,
csak bámulnak a szarvasok,
szarvukon gyertya gyúl.
Ömlik a hó, omlik a hó,
leng, surrog és kering,
eltemeti a surranó
december lépteit,
meztelen, ezüst lábnyoma
nem villan már sehol,
a szarvas békén lépeget,
bizakodik, dalol.
„Honnan jössz?” – kérdezem a hótól.
„Te hova mégy?” – a hó ezt kérdezi.
Rám néz, én meg rá. Hallgatok.
Mit feleljek neki?

Draskóczi Ágnes: Hangoló

Talán a gyermeki izgalom,
talán a mindenféle emlék,
talán a napok sorolása,
talán ahogy fordul évre év,
talán a nagy család, ha együtt
gondos terítéknél leül,
a vitákat most félretéve,
ha mindenki megnyugszik belül;
a lelkünkre is ünneplőt ölt,
ha a tájon dér, fán zúzmara.
Köszönöm, hogy kétezer éve
ránk ragyog Betlehem csillaga.

Blackmore Night - Emmanuel

Mátyus Attila: Didergő szösszenet

Ma reggel...vastag dér ült meg a fákon.
Fázósan remegve bújt hozzám kabátom.
Megsajnáltam hát, s egy gondolattal
mit eddig rejtve szívemben hordtam,
felmelengettem...megsimogattam.
Ne fázz, Te árva! A naptár vigasztal.
Pár nap múlva itt van karácsony!

Koosán Ildikó: Karácsonyvárás

Várom, fenyőtűk zöldaranyát
hó-fény hogy lepje, áttetsző jégtükör,
jégcsengő, dérfodros legyen az ág,
ünnepi harangon hogy kibuggyanjon
a visszafojtott Csend, elérjen földön,
égen, viruljon ez a törékeny üvegvirág...
Várom, három királyok kíséretében
egyszer csak eljön, s az ember szívében
halkul egy percre a zajos világ.

Túrmezei Erzsébet: Adventi követség

Vasárnap. Ádventi, utolsó.
Rá gondolok, Aki testté lett.
Ura volt térnek, időnek,
s foglya lett az időnek, térnek.

Rá gondolok, Aki gyalog járt.
Útszéli virágra mosolygott.
Bezárva a térbe, időbe,
viselte az emberi sorsot.

Foglya lett a térnek, időnek,
hogy én fogoly, szabad lehessek.
Hogy egyszer a téren, időn túl
szabad szívvel hazamehessek.

Megérkezünk. Az útnak vége.
Ádventi harangok zenélnek
Róla, aki ma is bezörget,
az Igéről, aki testté lett.

Gyalog, hajón, autón, vonaton,
mindegy, csak ott menjen mindig a lábam,
míg hazaér téren, időn át,
mindenütt a lába nyomában.

Mécs László: Adventkor

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk,
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk.
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget,
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

Gregorian - Ready To Go Home

Gősi Vali: Rekviem egy távoli karácsonyért

Nem tudom, milyen lesz
akkor a karácsony,
állnak-e fenyők fönn a bérceken,
várják-e dermedt ágaik alatt
őzgidák és riadt, éhes madarak,
hogy szűnjön a gyilkos fejszecsattogás,
és csituljon végre a zajos világ.

Nem tudom, lesz-e még
hó-tiszta karácsony,
hogy élnek-e majd szelíd lelkű emberek,
kik áhítattal várják az Isten-gyermeket,
s ha napkeleti bölcsek lépte közeleg,
érzik-e a meghitt jászol-meleget?

Nem tudom, hol talál,
s lesz-e szeretet,
de ha akkor még e földön élhetek,
hálatelt lélekkel imát mormolok,
hogy szép volt élni, s talán búcsúzok:
némán „fenyőtől fenyőig megyek,
és minden fenyőt megsimogatok”.

(Asszociáció: Reményik Sándor, Karácsonykor c. versére)

*

Reményik Sándor: Karácsonykor
             
A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök - ide.

Itt minden fehér lesz, - fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.

És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet...

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.

Czirják Edit: Gondviselés

ujjlenyomatát
érezni a levegőben
tapinthatóságára
vágyom olyankor
kiegyensúlyozom
magam és
nem táncolok
már pengeélen

Böröczki Mihály: Karácsonyváró

Adventi várakozás,
való és álmodozás,
gyertyaláng, fenyőöröm,
jégszirmok fagyott rögön,
zöld ünnep, zúzmara ág,
csengettyűhang, ami lágy,
lépés, mi hóba merül,
áldott szó decemberül,
s mikor a csönd megterem,
gyönyörű lesz a jelen.

Gregorian & Amelia Brightman - Moment of peace

Venyercsán László: Híd

Nemcsak folyók felett magasan ívelő,
utat biztosító építmény, szerkezet:
híd a simára gyalult baráti szó is,
simogató, nyílt, meleg tekintet,
türelemmel vemhes, megértő várakozás,
kéz, mely törölni kész fájó könnyeket,
levegőt tisztító vihar,
s indulat, mely rosszat elűzni akar.

Híd a megbocsátás, híd az elengedés,
sebeket gyógyító, boldog nevetés,
akarni a szépet, tenni a jót,
értelemmel sokszor fel sem foghatót...
de mindig másokért, mások érdekében,
csonkig elégni gyertyaként fehéren.

Gere Irén: Eljön az Angyal!

Hallottad?
Egy angyal száll a Földre
nemsokára!
Szeretetet és békét hoz
hoz nekünk, és
elintézi, hogy jók legyünk -
legalább egyetlen éjen át,
- hogy elnyerjük az öröklét
jogát, hogy elfeledjünk
minden bántást - és
elhozza lelkünkbe a
megbocsájtást!

Draskóczi Ágnes: Patyolat ingek alatt

Óvatosan, lassan – arcunkon maradék derű –
finom mozdulatokkal lebegünk,
a szférákat szeli szárnyunk ide-oda,
patyolat ingünk világol,
lassan, hisz van időnk, úszunk, repülünk,
csak hát a levegő hasít, jaj, hogy
szúrnak a kések, tépázódnak a szárnyak,
lebegés még vagy már zuhanás ez,
mégis óvatosan, lassan – arcunkról tűnik a derű –
finom mozdulatainkkal el csak el a földtől.

Stive Morgan - In My Dreams

Draskóczi Ágnes: Kései

Anya, tudod, még túlontúl korán.
Amit adtál – tíz ujjon mért évek –
el is illant néhány füstkarikán.
Anya, azóta csak a hiányod.
Kihez fusson ma bennem a gyerek?
Egy perc volt csak, és plomba kattant rajta,
s szorítja, akár a köré nőtt terek.
Anya, most nem győznek türelemmel,
amikor dacos és konok vagyok,
pedig legbelül, mint a legtöbb ember,
csak nyugalmat, s szerelmet akarok.

Draskóczi Ágnes: Nehéz

Hívásod oly erős volt
mást nem tehettem –
indultam Hozzád, Uram.
Nem volt választásom.
Bűvkörödbe vonzottál,
s míg mások kegyeiből kiestem,
követtelek.
Most megállok egy pillanatra.
Vezesd lábaim tovább,
lépteim stabillá szabályozd,
bár omlik össze körben minden,
kitartok, Uram.
Pedig nehéz.

Draskóczi Ágnes: Öböl

ilyenkor mindegy hogy a hegy kopár
a tájra nehéz sűrű este száll
de a zajokban élénkül s marad
egy napközben csitított pillanat
felvillan egy kép mutatja magát
halk hullámokba ejti bánatát
majd újra előmerészkedik
s az öböl ünneplőbe öltözik
és éles-pirosan pulzál a fény
a világítótorony tetején

Draskóczi Ágnes: A vers

fegyelmezett.
Nem zsarol és ki nem nevet.
Nem játszmázik veled.
Nem hiányzik belőle alázat.
Nem sajátítja ki tested-házad.
A vers fegyelmezett.
Hideg számítással nem tart be neked.
Melletted áll barátként, ha baj van.
Nem akarja, hogy pusztulj meg halkan.
Megszégyenítést nem rak rád igának,
hogy szolgálj zsarnok hajlamának.
A vers egyéniséged tükre.
Társnak jegyzett el örökre.
Nem áltat, nem küld mélyaltatásba.
Önfeladást nem kér, hogy eljusson önmagába.