Nem volt más lehetőség.
Még ha nem is hittem, ha remélni
nem mertem már régen, akárhogy -
Hát mit tettem volna? A nappal
még eltelt valahogy, szőttem, és szinte csodálva
néztem a fürge vetélőt, hogy szaladoz, de az éjjel
lassú volt mindig, nehezebb volt,
hidd el, igen, nehezebb volt már felfejteni újra -
Tudtam, hisz tudnom kellett, hogy az ostrom, és azután meg
hogy jönnek Kirkék, de Kalüpszók s Nauszikaák is,
s nem tudhattam, lesz-e hajó végül hazaérned -
Nem volt mégse nekem, nem, nem volt más lehetőség.
Telt az idő, de mi együtt néztük a mandulaérést,
és együtt álltunk a hegyen
az októberi ködbe figyelve, mikor már
esteledett, s szürkén gomolyogtak a nyájak a völgyben,
együtt ébredtünk nap nap után,
s egymást érintve aludtunk.
Hát hogy kellett volna a kérők olcsó, vak zsivaja?
Nem tudhattam, nem is hittem, mégis ahogy ez az ágy itt,
holtában belecsimpaszkodva ebbe a földbe -
Nem volt más lehetőség.
És most?
Most a kezem eresebb lett, te sem vagy olyan karcsú,
mint amikor legelőször láttam a tested,
s sérült testemben gyönyörűn lobogott fel
gyöngédséged, gyöngédségem válasza rá, és
csak simogattuk egymást ámultan a sötétben.
Nem volt hát sose más lehetőség.
És most ajzd fel az íjad,
s szálljon a nyíl a tizenkét balta fokán át,
szálljon Még most sem hiszem el.
Te lehetnél végre valóban?
