Reményik Sándor

 Ó, Isten, teremts hát a semmiből
Új esztendőt nekünk,
Fehér lapot, hogy írjuk végre rá
Igaz történetünk':
A szeretet s a jóság álmait.
Hogy akarhassuk, amit szeretünk
S váljék valóra, amit akarunk,
Ó, mert Uram, oly szánandók vagyunk.
Tépd el az okság zord láncolatát
Egy percre csak,
Ebből az egy csodából
Ki tudja, tán egy szebb világ fakad.

http://youtu.be/ujwz0c68B7Y
Happy new year 2013

Bartalis János: Ezt írd

Új év!
Új húr a hegedűre!
Új hang!
Vidám, zengő, igaz.
Lélekhez szóló,
szívből jövő,
új dal.

Hózengés.
Erdősuhogás.
Jégrianás.
Téli patakok
frissesége.
És –
szabad,
szabad,
mint a sas röpte,
mint a fű növése,
mint a búzakalászok
zizegése.

És végtelen,
mint a lélek,
mint a láncait
széttörő ember,

mint a világot legyűrő
emberi akarat,
mint a csillagos égbolt,
mely leborul a földre.

És bátor,
szilárd,
erős.

És szívmeleg,
boldog,
békességes,

gazdag,
mint a búzakalangya,
melyből kenyér sül ki
a világ asztalára.

Ó, ember!
Költő!
Ezt írd,
ezt szóld,
ezt beszéld,
kínban,
vérben,
vajudva –
boldogan.

Ez minden.
Több az életnél,
nagyobb a halálnál –

egyéb semmit se ér.

Pilinszky János: Szilveszteri „tizenkettő”

-részlet-

Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld,
s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb,
a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé,
e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el
a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben
és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait
az óesztendőből az újesztendő mezőire.

(Új Ember, 1961. december 31.)

Csávossy György: Új év küszöbén

Ólomlábon moccannak most a percek,
halkabban, mint ahogy a fában
megbúvó szú nagy ritkán perceg.
Várakozás, remény
az új év küszöbén.
Mi lehet még enyém
a végtelen időből?
Kis fancsika, piciny szalonnacsík,
mi feleslegként oldalra esik.
De bármi szomorú az ég,
kevés derű
mégis dereng a párán át.
Isten kezében van a hegedű
vonója,
szólalj meg zengő hangon, lelkem,
hirdesd, hogy mint a csillagkörök,
a remény végtelen és örök.

Arany János: Év utolján

Kifelé az évnek a szekere rudja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjteiddel;
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kivánok jó utat s jó egészséget. -

Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja; hogy: "csütörtök, péntek",
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet. -

Tornay András

Gyermekek arcát
Csodálkozó bizalmat fürkésző szemeket
Meghalt levelek földre érését
Tavaszi lélegzetvételt
Gyertyalobbanás szomorú békéjét
Szavak nélküli szelídséget

tudnánk egymásnak ajándékozni,
ha nem félnénk egymástól.

Illyés Gyula: A költő felel

-részlet-
...
Ide teszem az akácról az illatot,
Ide teszem a Dunáról a fényt,
leányról a mosolyt, fiúról a dacot;
ebből csinálok költeményt,
hogy gazdagodjatok.

Mert az illat a fán mégsem kevesebb,
sem a vizen a fény;
a lány s fiú csak szebb s elevenebb
s magam is több vagyok, ha én
általam erősödtetek.
Semmiből nem lesz semmi? S ára van
mindennek, ami valamire jó?
Babrálva e világ dolgaiban
valami mégis ujdonan
marad kezünkben, olvasó!

Bódai-Soós Judit: betűkben ébred

sírnak a betűk a tollam alatt
nem értve csendjét a szívnek
vagy tán hinni nem tudják
hogy jó így
hogy nekem minden jól van
csökönyös panaszuk lankadatlan
mit elfogadnék
nem érzik elégnek
tintanyomai a telhetetlenségnek
boldogságért zokogó szavak
árulóim
reményem mégis bennük ébred

Szabolcsi Zsóka: Szólj...

Szólj, ha fellázadt benned a szavak hiánya,
s a lüktető csend elviselhetetlen zúgássá erősödik,
ha ki akarod tépni magad a némán körédszőtt hálóból,
ha megszólalni féltél, s már nem emlékszel hangod színére sem.
Szólj,
s felszakadnak a halk fátyolok,
akkor felreped a csend függönye,
megerednek torkodból az először félve
felbuggyanó szavak, s mint láva, mint kőzuhatag,
mint vízesés megállíthatatlanul patakzik a szavak árja,
felfokozott lázas kiáltássá sűrűsödik,
s belehasít a magányba.

Egyed Emese: Megváltás

Azt hiszed, minden versre váltható?
Azt hiszed, mindenhatók a szavak,
mert csillapítják indulataid
s kárpótolnak hiányzó jók miatt?
Azt hiszed, más is úgy érez, mint te,
pont olyan helyzeteket vészel át?
Nyugtatod magad dallamos beszéddel,
hogy elfeledhess életet, halált?

Ma már kinek kell szóbeli varázs?
Ideje jött nyelven túli csodáknak,
számrendszerekben él a gondolat,
s hol van a hit, igéből rakni várat?

Éled a verset: teremtője vagy.
Észrevétlen formálja sorsodat.
Ha úgy vélnéd, játékszer a kezedben,
életre kel a játék, tovarebben,
s véred serken súlyos röpte alatt.

Ó, nádszáltestű nyelv, főnix-szavak!

Miért ne hinnéd, hogy megváltanak?

Pilinszky János: Költői hitvallás

-részlet-

"Azt mondják, keveset írok, de én ezt nem érzem.
Sok vagy kevés: az irodalomban rendszerint értelmetlen szavak.
Terjedelmes műveket érezhetünk rövidnek, és egy húszsoros verset terjengősnek.
A műveknek egyedül a minősége érvényes.
Szent János Evangéliuma nem rövidebb a Háború és békénél,
s a Háború és béke nem hosszabb egy Shakespeare-szonettnél.
Hasonlóképp: írás vagy nem írás rendszerint egymást kiegészítő és nem kizáró fogalmak.
Számomra a csend periódusa rendszerint sokkalta fontosabb, mint magáé az írásé.
Egy hasonlattal: a madár szárnycsapása szakaszos, de röpte azért egyenletes.
És nem is a szárnycsapás a lényeges, hanem a röpte előre."

Jószay Magdolna: "Emlékezz rá mindig..."

Nevettem zavartan:
"Ugyan már, hisz
írni mindenki tud", szóltam,
mikor még harmadennyi
éves, ha voltam...
de megköszöntem hálásan
a pompás tollat,
mely finoman aranylott
s vetett csillagokat - százat -
bársonytokjában.
Oly szép és egyedi volt,
sohasem használtam,
valahogy nem vitt rá lélek,
de olykor megcsodáltam...
Több évtized eltelt, mire
rájöttem, mit rejtettek
az ajándékozó szavak:
"Emlékezz rá mindig,
hogy érezni s írni tudsz!"
A toll már rég beszáradt,
kedves, bölcs barátom,
de néha eszembe jutsz,
s mikor már a lemez
B oldalát játszom,
szavaid bennem
megvilágosodtak,
csodálattal, értő alázattal
s hálával áldalak.

Sándor Gyula: A vers

Mit jelent neked az írás? Kérdezte egyszer a barátom...
Az írás, nekem olyan,mint egy festmény. Válaszoltam. Az ecset itt maga a gondolat, 
mely szavakkal festi meg a világnak, a lélek rejtett titkait. 
Ez a beszélgetés formálta meg bennem a következő verset:

Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg

Keszei István: Katedrális

A törmelékből is katedrálist!
A pozdorjává szétzúzott szavak
szilánkjaiból is: a dadogásból
valami szépet, ami megmarad.

Kamarás Klára: Szavak

Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne csalódjon senki sem.

Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés....
Már gyermekkorban, észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Itt és most elég:
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.

Szavak...Tudás bölcsője.
Szavak...jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél...
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél.

Jószay Magdolna

 

"ha nem figyelnél így rám,
félnék az élettől"

http://youtu.be/sgjccHBxM6U

Sherri Youngward: You're All That I Need

Szikora Zsó: Egyetlen

mindegy tavasz vagy nyár ősz tél oly mindegy már
legyűrni nem hagyom magam nem rémiszt el
jöhet aszály vagy ár hideg süvöltő szél
dermesztő jégvilág ne mondja senki sem
hogy nincsenek csodák hogy úgysem érdemes
hisz minden egyre megy ha lenne is ugyan
minek ki érti meg ki ért meg engem itt
üveghegyeken túl bár innen nézve még
előtte állok épp előtted látod a
halvány pislákoló fény az vagyok én ott
voltam csak árnyék és most szállnék őrült mód
akarom hinni s akarom te is úgy hidd
az évszakok jönnek-mennek mégis maradsz
a visszavonhatatlan egyetlen egynek

N. Horváth Péter: Szavakban

Mindössze szavakban szeretkezem,
ennyit nyújt nekem e jutányos élet;
kéretlen erkölcsöt és tisztességet;
csak ezért nem vesztem el a fejem.

Ezért hát nem vesztem el a fejem,
s érzéki utakra senki sem csábít,
kijárni együtt a test iskoláit;
én ezt is ajándékszámba veszem.

És azt is ajándékszámba veszem,
mikor rám valaki lélekkel tekint,
azután gyorsan a párjára megint;
belátva, miért is nem kezd velem.

Bevallva, miért nem kezd ki velem;
mindegy, hogy három év, egy hónap, két hét,
látni a szeretet elejét s végét;
megértem, pontosan hol a helyem.

Pontosan megértve, hol a helyem
- bár vágyam lényege el sosem veszett -;
képekben élek a valóság helyett,
s egyedül, szavakban szeretkezem.

Szabolcsi Zsóka

Lehetetlenre szomjazom:
megértésre, türelmes hangra.
Csordultig telt lélekkel lépek
sírva vissza önmagamba.

Armand Sully-Prudhomme: Itt lenn

Itt lenn virágok halála arat,
s minden madár dala csak kölcsön;
én oly’ nyárról álmodom, mely itt marad
örökkön...

Itt lenn puha száj számon, hallgatag,
de bársonyát megvonja rögtön;
én oly’ csókról álmodom, mely itt marad
örökkön...

Itt lenn könnyekből apró patak fakad,
- barát, szerelem miatt - a földön;
én oly’ társról álmodom, ki itt marad
örökkön...

Kovács Anikó fordítása

Tornay András

Szelídségünkre,
csodát leső egyszerűségre
nem vigyázunk
s később sírunk,
ha szikráit keresve sem találunk
pedig szívünk közelebb van az éghez
s akadályt félelmünk már nem képez

mégis

a mennyek országa nem felnőtt méretű
le kell térdelni hozzá

Nagy Horváth Ilona: Éjzengő

Ujjam hegyén
vagy,
végtelen,
éjszakámba rajzollak,
tágra nyílt szememben
holdam légy,
távolillatú,
sejtelmes éncsillagom,
veled lüktető
éjmagam
világa.

Sötétembe
feledett rezgő
húr
kifeszülve
én és én között,
mérhetetlen
idő távolából
pendülő
hang,
mélyből
mélybe.

A megfellebbezhetetlen
létezés.
Semmin
és mindenen
túl
zeng.

Akárha volnál,
s lehetnék
te,
kő,
víz,
surrogás,
nyújtózás
tőled
magadig,
tengermoraj,
éjcsend,
a mindenség
hallgatag rendje

ez a zengés,
ez a mély

elült viharok
harmóniája.

Éjszakámba rajzolsz,
ujjad hegyén
vagyok,
tágra nyílt szemeden,
könnycsenddel
porrá őrölt
csillagmagam,
távolillatú,
zengő
éjvilág,
sötétből
sötétbe
ébredek,
s enyém a tudás:
homlokom mögött
félig hitt istenek
súgnak.

Szakál Magdolna: epifita

felforgattad földem honom
hazám
kimetszetted
s magad köré növesztetted belőlem
gyökértelenségem félszein nevelődött
álmaim
s lettél simulón óvó otthontalanság

indáim lelked békéje körül
önmagamig kapaszkodhattak beléd
minden kevés már és épp elég
a levegő
a zsákban előhordott meleg
felfűti szobánk
s ahogy meghagyod nekem a teret
összeszorul a messze
átszitál a téli hajnalok ködén a máshol teste

és olyankor hiába szaladna elő
szélzilált avarból a nincsen
zizzenés lehet csupán utunk porán
hol tartasz és a közelség lélegzetéből
sarjadva újrakötsz
s valahányszor megroppan bennem az akarat
vagy a van továbbról lehull a kacs
szívemig hajlítod vissza magad

Simek Valéria: Szavaid

A szó a szádból eleven
forrásként patakzott.
Könny csillant dióbarna
szemedben, magány lakott
szívedben, és a reménytelenség
elgyengített. Kérés volt
pillantásodban. A csend szabadsága
és a szabadság csendje.
Ez már csak ajándékidő – mondtad.

Ady Ágota Melinda: Kontinüansz

 -részlet-

Esőben csillogó örökzöld hangok,
vízcseppben oldott szomorúság, csipetnyi só
s kész is a királylány-álom.
...
És mert
a gondolat a bölcsé,
az érzés a művészt illeti,
szavak helyett is
forró lelkemre
szorosan ölelem
hiányzó jelened.

Tornay András

 A harmat majd kioltja szomjadat

Az ösvény majd mutatja utadat

A tüzed majd égeti lángodat

A szíved majd lerombol falakat

Végh Tamás: Partokon túl

A míves szépség egyöntetű,
Szerelem gyökerű, álom-igézetű,
Tündéri állhatatosság, idő-obeliszk.

Fénylő völgyben áll oltára,
Áldozatunkat itt mutatjuk be,
Ha néha megállunk az égre nézve.

Hagyd el itt a gondjaidat,
Hagyd, hogy az idő szeressen.

Jószay Magdolna: Most kell...

Most kell, hogy jót tégy,
most törekedj arra,
hogy angyal légy,
most légy lankadatlan,
most légy pótolhatatlan,
és mosolyogj, mosolyogj...

most adj vigaszt, reményt,
simogasd szíved melegével
a rád szoruló gyengét,
most segíts, ha hívnak,
most eredj, ha várnak,
és mosolyogj, mosolyogj...

most áldj, ha erre kérnek,
most bocsáss meg mindazért,
mit ellened elkövettek,
most hallgasd a panaszlót,
vigasztald a gyászolót,
és mosolyogj, mosolyogj...

most mondd ki: szeretlek,
s ha mondod, érintsd őt meg…
mert a Most az most van,
soha vissza nem tér,
és ki érzi, ki tudja,
életünk gyertyája
vajon meddig ég még...

Serfőző Simon: Add meg

Add meg a mindennapi szót,
amivel szólhatok a szerelemről,
s elmondhatom kóborlásaim történetét.
Add meg a szót, ne legyen hosszú a bánat,
s lázas vágyakkal üljek újra eléd.
Add meg a mindennapi szerelmet,
az ágyat, ahová lefekszel,
falat kenyeret a számba, mint anyám szegény,
akkor is, ha vétkezem.

B. Szabó Károly

talán csak a kimondott szó
maradt kimondatlanul
hangtalanul felragyogó
rég felejtett fázó ima
a szűkös szavakon túl
didergésben tetten ért
annyi sajgó tettemért
parázsló penitencia

Szabolcsi Zsóka

Lelked legmélyén
tornyosuló szavaid
repülni vágynak!

Szabolcs Piroska: Költőhöz

Költő vagy – hétköznapok gúnyájába
Öltöztetett ünnep. Ha tollad fogod, lantod
Megpendíted, pár percig a nap ragyog .

Ne feledd el soha - mikor szürke köd borul
A lélek-világra, s felidézem egy-egy dalod -
bánat vagy öröm jár nyomában - te sebeit takarod.

Játssz tovább - lopj varázsperceket néha
Ne eméssze el fényed vak monotónia,
Lélekölő napok kötelékének egyformasága.

Ne fuss el – sorsod lett a vers és a dal
Hisz értő lelkünk egyet akar, hogy áradón
Fakadjon, s hő forrásod el ne apadjon.

Írj tehát – föld fölé emelkedj fel olykor
Felhők útján járva, szelíden mosolyogj a mára
Mert Költő vagy – egy ünnep álruhában.

Márk Miklós: Ünnep előtt, ünnep után

Mögöttem évek, mint
virágok, számolatlan,
szivárványt festettem
magamnak, halkan,
gondolatban…
Írtam verseket, rosszat is,
meg bíztatót, talán kedveset,
estére altatót, igazat,
szívdobbantót, csak Neked.
S most mosolygom Benned
tengernyi szirmok között,
ünnep előtt- egyedül,
ünnep után- szíved mögött.

Tarts óvatosan a föld felett,
míg vigyázom színeid.

Szikora Zsó: Ha én is...

Talán ha én is úgy teszek, mint oly sokan,
ha bekötöm szemem, hogy árnyakat lássak csupán,
s úgy hallok, mint aki félig süket,
nem szólok mást, csak ami elvárt és
megengedett, nem érzek, mert attól
még felborulhat a törvényesített rend,
ha ez mégsem megy, hát elásom jó mélyre,
ne lássa senki meg, hazudok inkább
magamnak is, és színlelek, hisz úgyis ez a trend,
a külvilágnak élni életet...
de ha ezt megteszem, mi lesz akkor velem?

Kovács Daniela

Lázas homlokomat a hideg, párás ablaküvegre támasztom, jólesik a dermesztő hidege...az utcán alig van ember. Mindenki fáradt, az ünnepek véget értek…Számomra nem ünnepek voltak ezek, egyszerű hétköznapok, mint ahogy egy egyszerű hétköznap ünneppé válhat..
Ha majd egyszer, kinézek az ablakon, és nem látok majd éhező gyermeket, nem látok többé háborút, és szegénységet, akkor több ezer csillaggal díszítem majd a fenyőfámat..., mert számomra az lesz a karácsony…

Vékony Andor: Meditáció

A belső csendben

Halk szavak hallatszanak

A csend szavai

http://youtu.be/ReVQ07cQjmM

Chris Spheeris - Always

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Oláh András: megőriztem

azt a karácsonyt
a vibráló mondatok
ölében rejtőzőt
mikor minden gondolatommal
téged simogattalak
mikor a szavak tengelyig
süppedtek a hóba
s a vakító fehér
elfedte távoli arcodat
azt a karácsonyt
az elsőt nélküled
mikor csak egy szánkó
talpai rajzolták a hóba
a hozzád vezető térképeket
megőriztem
s most elküldöm neked

Báder Judit: Kutakodó

Szavaid közt kutatlak,
mint régi szekrényben
karácsonyi ajándék után.
Kibontva, nem mindig
az álmodott csoda lapul.
És a megtalálás öröme hazug szerető,
mielőtt
ruháit lesimogatom,
csalogat.
Aztán lelken harap.
Még vérem sincs érted.
Csak egy gondolatnyi bolondság –
hogy szaladok eléd.

Gere Irén: Az én ünnepem...

Az én ünnepem a másnap!
- mikor már senki nem vár új csodát,
és beéri a tegnapival,
és nem csörren a telefon,
és halkan szól egy régi dal!

- Akkor is hullt a hó,
és fény csillant az ágakon,
és akkor is itt járt a Télapó,
- mégis más volt! -
Vagy nem tudom...!

Mi változott azóta?
Én? az élet? a nóta?
S ha változott is!
Ki tehet róla?!

A lelkem ma is fényes, lángoló,
még ma is fehér és hideg a hó!
s ha gömbbé gyúrom,
a kezem most is fázik,
és valami mégis úgy hiányzik!

Zsefy Zsanett: Kalácsba fonva

Ma monitorcsendre vágyom és mosolyra,
karácsonyfa alatt halk csengettyűszóra.
Kalácsba font szavak ízére, mesékre,
gyermekeimtől áldó ölelésre.
Valami nagy-nagy tűzre a szívembe,
parazsából szikrákat fűzni estre.
Anyám hajának hajnal-illatára,
otthon-melegre padoknak utcákba.

...és adnék szigetet, holnap-biztonságot,
körbe keríteném azt a kis világot.
Kizárnék onnan könnyet, pénzt, minden fegyvert,
éjtől is vigyáznám színekkel a reggelt.
Mert csendre vágyom és mosolyokra,
nem magukra hagyott sikolyokra,
kalácsba font szavaknak ízére,
...váljon a ma századunk díszére.

Kovács Daniela: Nem volt még...

Nem volt még lélek olyan hitehagyott,
nem ringott még a sors szikár kebelén
annyi árva, szegény, bús kitagadott,
mint ma, e komor szeretet-ünnepén.

Nem volt még annyi megszakadt szívín,
unni való álság koldus vásárokon,
s nem fojtogatott még az esthajnali kín
annyi zokogást, mint most, karácsonykor.

S nem gyötört még annyi fájó, tompa gond
emberálmot - vígságot hazudván,
régen ez az új álmok hava volt,
ma vajúdó vágy sóhajt úri javak után.

Mégis mennyi talmi kincs, mennyi silányság
födi be a varázst, a valódit itt bent,
ily szeretetre éhes nem volt még a világ
azóta, hogy zsibvásáron árusítják Istent.

Tornay András

...
születés
hófehér békesség
csillag alakú dallamok
gyertyaszagú csöndesség
elalvó fájdalmak
szunnyadó szavak
könnyek
...
ünnepélyes mosolygás
elfelejtett gyűlölet
...
emberektől csend - angyaloktól himnusz
Istentől kéznyújtás - barátoktól melegség
mély éjszaka
élet a magasból
ajándék

*
Karácsony van.
Kutatunk a nagy titkokban
Álmok, illúziók
Csend, békesség és dicsőség
S nem tudni kinek milyen ajándékot rejt még az est

Gősi Vali: valami mondhatatlan

valami érthetetlen
különös reményt hoz
valami tiszta fényű békét:
lepárolódik belül a lényeg:
mindent a szíveddel látsz

valami mondhatatlan szépség
kozmikus csend születik
valami földöntúli érzés
foszlós kalács illata érint
angyalok éteri dala száll

valami égi asztalt ül körül újra
mind aki elment: rokon és barát
valami hófehér ragyogás közelít
a csillagfényes éjen át
és elhozza újra
a Bölcsek szelíd mosolyát

Végh Tamás: Egy másik karácsonyi ének

A karácsony mindig eljön.
Lábad elé gyöngy-havat
Sóhajt a szél, füstös kémények
Felett angyalok szárnya rebben.

A karácsony mindig eljön.
Lehetsz bárhol, fájhat bárhogy
Szívedben minden sötétlő emlék,
A fény fia hozzád is elér.

A karácsony mindig eljön.
És mindig ugyanúgy várod,
Mint egykor kisgyermekként,
e pillanat megszentelődését.

A karácsony mindig eljön.
Nem jobb és nem rosszabb,
Csak olyan, mint amilyenné
Teszed szívedben, hiszen

Mi változunk, nem a gyermek,
Aki évről évre megszületik
Értünk, hogy felkínálja nékünk
Örök újjászületésünk.

A karácsony mindig eljön.
És jó, ha útközben talál,
Mikor lábad elé sóhajtva
Gyöngy-havat szitál a szél.

Ketykó István: Karácsonyi álom

Karácsony éjjelén nem hallottam
az éjféli misére hívó
harang hangját -
álmomban anyám terített asztala várt...
Emlékszem , hogyan szorította kezem,
erőtlen ölelése szinte fájt -
fonnyadt karjain
karácsonyi dalt dúdoltak az erek,
szemében együtt láttam a fényt
s a Gyermeket, aki megszületett ...
Szavaimmal törött vércseszárnyát gyógyítgattam,
majd felröppent s égig ívelt boldogan,
én csak álltam, csodáltam őt, mint a gyerekek:
fénylő szemekkel, kócosan...

Sulyok Vince: Az erdőn, karácsonykor

Nagy havakkal tündöklenek
körös-körül a norvég erdők.
Megyek a tündér fák alatt.
Karácsonyi örömből bennem
ami kevés még megmaradt:
fölszítom megfáradt magamban...

Ó, régi, szépséges öröm,
gyermekhitem őszintesége!
A férfikor szomorúsága
lobog fölöttem, s vége, vége
a régi hitnek, gyermekkornak.

Hogy is volt az a szép csoda?
Földre szállott az Istengyermek!
Nézi a boldog Mária
halványan s künn már sereglenek
pásztorok, bölcsek, angyalok...

Hogy villognak, hogy tündökölnek
a fenyőerdők friss havakkal!
Mily jó volna gyermeknek újra
s Jézust dicsérni szép szavakkal!
Gyermekhit, öröm, tisztaság —
fényiének, mint a téli fák...

Paszternák Éva: Éjjeli ima

Kívánom legyen az éjszaka csöndes,
legyen szegény a sírástól,
pihenje álmát a szenvedés is,
haljon ki minden kín-jászol,
hunyja le szemét az átkok tüze,
vajúdó szavak csituljanak,
emberek ajkáról ma éjszaka
csak zsoltárok hangozzanak.

Egyed Emese: Könyörgés

a gyarlót aki újabb mérget forral
a nem levőket és az elmenőket
a letarolt és kifosztott erdőket
a sárkányoktól lankadó erőket
az itt felejtett szikkadt nagyszülőket
a templom felé vivő kisutcákat
a szélbélelte aggó iskolákat
az aprópénzen megvett kenyeret
a kormosodó levegőeget
az otthoni vizek legédesebbjét
kétségbe esettek örök keresztjét
az elpusztult s születő könyveket
az álmot amit lát a kisgyerek
a hajót amely zátony fele fut
a félelmébe horgonyzott falut
botló beszédünk sápadó reményünk
a jót a rosszat amit meg kell érnünk

áldd meg Isten karácsonyoddal

Szakáli Anna: Szavak bársonyával

Szavak bársonyával mondom neked,
hogy önmagam legyek,
ezerszer és százszor,
minden fontos találkozáskor,
hogy e világból nyomtalan
el ne múljam, kijövök a fényre,
hát megadom magam.
Veletek vagyok, de még fázom…
mi oly egyszerű, azt magyarázom;
embernek lenni nem könnyű,
és ha arcomra kiül a keserű,
olykor fáradt, de mosolygó derű,
ne nézzetek zavartan rám,
mert egy vagyok közületek,
ki sokat szenvedett, szenved ma is,
mert próféta sok van, sok a hamis.
Vártam, hogy köztetek lehessek.
De szó-falat építek magam köré,
és fő gondom az, vajon te,
mit mondani szeretnék, érted-e,
hogy a földi lét, mily nagy ajándék,
s bölcsen élve, a legszentebb játék…
Vajon találtok a szavakban újat, kedveset,
mely a szívekig elvezet?
Kétségek gyötörnek…
Szavak bársonyos varázsán túl
- igaz történet ez, nem álom -
itt vagytok velem, ez a sok ember!
Istenem! Most megsimogattál áldó kezeddel…

Jószay Magdolna: Uram, nem vagyok méltó...

Uram, nem vagyok méltó
és talán soha nem is leszek,
bár úgy szeretnék, és
bízva reménykedem,
hogy meghallhatnád
mélyről feltörő halk,
egyszerű hangját
egy gyarló léleknek,
s kívánhatnám bár,
hogy hajlékomba jöjj...
én enélkül is hiszlek,
elég az Ige, elég a Jel,
és érzése gondviselésednek,
s hogy ide fáradj, nem kell,
hiszen itt élsz bennem, hidd el...
érezlek, látlak lelki szemeimmel...
hanem csak egy szóval mondd,
ó, én hiszek benned,
hogy meghallja füled
suta imám, néma sóhajom...
hisz más e világon nem lehet,
ki szavak nélkül is ért,
csak Te, ki ismered egész
tökéletlenül is teljes életem...
és meggyógyul az én lelkem.

Vékony Andor: Kívánságok

Szavak mélyében
Átölel a szeretet.
Őrizd! Te érted.

Tornay András

Bánj óvatosan a szavakkal!
Vannak szavak, amiket nagyon meg kell gondolni
S csak akkor mondd ki, ha meg tudsz halni azért, hogy igaz maradjon.

Bánj óvatosan a szemekkel!
Vannak szemek, amikbe hosszan, s mélyen kell nézni.
S csak akkor nézz oda, ha angyalt látsz a pupillákban rejtőzködni.

Bánj óvatosan az ösvényekkel!
Vannak utak, amelyekre vigyázva kell rálépni.
S csak akkor lépj rá, ha biztos vagy benne, hogy nem sérülnek
az őszi napra kipihenő apró gyíkocskák.

Bodnár Éva: Elmélkedés

Előttem sorban a betűk...
– fehér papíron fekete sereg –
...egymáshoz illeszkednek úgy,
mint viharban az apró porszemek.

A betűk formálják a szót.
A szónak rendje van: üzen, tanít.
Ne tékozold el hát soha!
Becsüld erejét, színét, titkait.

Ne szaporítsd! Tanuld meg jól:
Aki bölcs, az alázattal beszél.
Nem tűr idegen díszeket,
de az ősi forráshoz visszatér.

S úgy merít belőle, mintha
áldozatra készülne Istennek,
Mert szent e kincsek tárháza,
hol anyánk szavai újra élnek.

Szavak... és még több gondolat,
bennük vágyaink valóra válnak,
És eltékozolt álmaink is
egyszer talán majd ránk találnak.

Ruder Jana: Majd

...magammal viszem
az esték kapujában álló
várakozás örömét,
az éjféli harangszó magányát..
a hajnal könnyeinek hideg fényét,
s a nappalokba burkolt életszíneket.
Magammal viszem majd
a szilánkokká tört kézfogásokat,
üvöltő félelmeket, suttogó sóhajtásokat,
a szivárványhidak ívét
s a nyitott szemmel festett álmokat.
Majd ott lesznek velem a szavak s a képek
csontporomba ivódott gyönyörű emlékek...

Nagy Ilona: Adj nekem egy percet...

Sosem kértem semmit, most is semmiséget,
küldj egy sort, egy verset, egy ringató mesét,
talán csak egy dalt, vagy játszd az én zenémet,
keveset adj inkább, és annak is felét,

színezd úgy az alkonyt, ahogy még nem láttam,
dúdold velem együtt a holnap énekét,
fogd a kezem, vigyél, merre sosem jártam,
hadd nézzem meg veled milyen a más vidék,

járjunk kerek erdőt, olyan lányregényest,
ahol pillangókba szédül bele a rét,
lopjunk piros almát, abból süssünk rétest,
szaladjuk még körbe a világ tetejét,

kergessünk csillagot, holddal tekergőset,
fessünk kismadarat… Tudod milyet? Kéket,
és ha minden meglesz, adj nekem egy percet,
s addig ne vedd vissza, addig ne, míg élek…

Zsiga Lajos: ó, kincseim...

ó, kincseim, ti drága szavak
megkenve veletek
morzsálódó kenyere
a koldusnak
elhagyott réteken
forrás tiszta vizét
takarja a gaz
lehajol hozzám az Úr
némán vigasztal
hiába gyűjtöttem
gyémántot aranyat
mostanra folyó kaviccsá
változott a pillanat
én álmodtam-e az életet
vagy az élet álmodott engem
ki ígért nekem örök életet
- senki-, senki sem
elmémen ül a döbbenet
hisz csak annyi vagyok
mint egy madárfütty
a délutáni dúdoló ligetben
mögöttem hagyva
szárnycsapásait az életnek
ó, kincseim, ti drága szavak
belőlem nőttetek
mint csírája a magnak
hol dicsérve, hol átkozva
nőttetek gyökértelen fának
erdőtlen tisztás, hol szenvedtek
ó, kincseim, ti drága szavak

Farkas István: Verseim nem csodák

Csak szavak, betűvé
gondolt érzelmek,
leírt gondolatok.
Mikor olvasod őket,
szíved érintik, lelked
simogatják, könnyed
csordul tőlük,
vagy néha mosoly
születik ajkadon.

Pedig csak szavak.

Kun Magdolna: Kulcsra zárt szavak

A szó formálja az embert,
tanítva neveli.
Kinek nincs megadva
az írói tehetség,
mások gondolatában
úgyis megleli,
s ha meglelte tudja majd
megírták helyette,
amit ő is érez
és mondani szeretne.
Ha Isten ajándékul adta,
a gondolati közlést,
mely papírra vetve
mást is boldoggá tehet,
akkor nem lehetünk
jogosultak arra,
hogy fiókba zárjuk
azt a gyógyírt,
mely ebben a széthulló
világban
életet menthet

Ágai Ágnes: Szó, ami szó

Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.

Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.

Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.