“Veszteségek ajándéka…” - olvasom újra és újra Singer Magdolnának, a Jaffa Kiadó által, 2012-ben megjelentetett kötetét… Olvasom, és sírok – ma, tizenkét évvel a fiam halála után végre – nem először – örömkönnyeket: de hiszen az én mondhatatlan veszteségeimnek is micsoda felbecsülhetetlen értékű ajándékait birtokolhatom: túléltem a gyermekem halála miatti leírhatatlan hiányt, megtanultam újra élni, van egy csodálatos, harmincöt éves lányom, aki boldog családban él, közel hozzánk, és életünk legkülönlegesebb ajándékát kaptuk tőlük, Mirát, az unokánkat, aki immár hat éve hozza el nekünk a naponta megújuló és egyre erősödő boldogságot…
És Singer Magdi döbbentett rá még egy fontos dologra – már búcsúzáskor, amikor - valami alig palástolt, kétségbeesett tanácstalansággal a szemében halkan azt mondta: segíts a férjednek… - hogy Istenem… Évek óta ugyanazt az űrt álljuk körbe, ugyanazzal a hiánnyal küzdünk – a férjem, a lányom és én – és én mindebből csak a saját jeges fájdalmamat érzem, alig figyelek a többiekére…
Azóta tudom, ebből az egyetlen, fontos mondatból megértettem: nem szabad magukra hagyni szeretteinket tehetetlen fájdalmukban, gyászukban, még akkor sem, ha mindenki egyedül gyászol. Észre kell vennünk, ha néha nem tudnak mit kezdeni a kegyetlen, mardosó fájdalommal, dühvel, amivel különösen gyermek, testvér elvesztésekor kell szembenéznünk.
Ma már újra életem csodájának tartom azt a fájdalmasan is gyönyörű negyven évet, amit éppen az idén ünnepelhetek életem első és egyetlen szerelmével, aki néhány napja ismét bebizonyította: nincs nála csodálatosabb ember… - simogató kezével Ő zárta le örökre Édesanyám szemét, és mellettem volt négy évvel ezelőtt is heteken át, és nemrégiben is egy hónapon át, hogy szüleimet méltó módon kisérhessük a végtelenbe… Kell-e ennél nemesebb, értékesebb ajándék az emberlétben?
(Elárulom – gyakran írok neki – nagytitokban – szerelmes verset, kicsit ódivatút, de annál őszintébbet, és Ő – nagytitokban persze – mindig elolvassa… Az alábbi is egy ilyen:
“A hűség dala
(elképzelt dallam)
“Majd álmaidban visszatérek néha,
mint édes emlék, múlthozó varázs…
Az ajtó nyitva áll, te vársz rám,
s én ég-selyemben suhanok feléd.”
Szóval, verseket írtam – több százat, az olvasók szeretetükkel árasztanak el nap mint nap… Elfogadhattam és élvezhetem különleges, igazi értékekre tanító, másoknak önzetlenül segítő emberek barátságát, akik akaratlanul is segítik őrizni drága fiam emlékét, segítenek ma is, hogy elfogadjam: a halál nem végállomás, hanem újabb fejezet nyílhat általa az életünkben. A mérhetetlen földi veszteségek - gyakran felbecsülhetetlen szellemi hagyatékkal áldva életünket – ajándékokat is tartogatnak számunkra, csak le kell hajolnunk értük, el kell hinnünk: számunkra is tartogat az élet ajándékokat…
Veszteségek ajándéka… Először megdöbbentem e címtől, ma már tudom, értékes kincs, ajándék lehet Singer Magdolna könyve mindazok számára, akik a könyv elolvasásáig talán hallani sem akarnak gyászmunkáról, gyászfeldolgozásról, hát még ajándékról…- de nagy szeretettel ajánlom mindenkinek, hiszen veszteségek és ajándékok állandó körforgása nélkül – elképzelhetetlen a földi lét. Így vallok erről egy versemben:
„Végül
Ha elfogy végül maradék erőnk,
a végtelen majd kegyesen fogad,
hol nem számít már testünk gyengülése,
és nem jegyeznek szürke napokat.
Mindenek feletti, örök álom:
testvér, barát nem lesz idegen,
békességbe merül minden lélek,
a végső, nyugodt partvidékeken.”
Részlet Singer Magdolna: Veszteségek AJÁNDÉKA című kötetének ajánlójából. A kötet 2012-ben jelent meg a JAFFA Kiadó gondozásában:
„Ajánlom a könyvet minden kedves olvasónak, hiszen a könyvben „olyan emberek mesélik el élettörténetüket, akiket súlyos csapások értek, de hosszabb-rövidebb idő után felismerték, hogy ezeket hogyan fordítsák önmaguk megerősítésére, fejlesztésére. Ezek a történetek erőt adnak, utat mutatnak nekünk.
… Ha ez sikerül, akár mások támaszai is lehetünk, olyanoké, akik még nem tudtak rálépni a megerősödés ösvényére.”
S nem lesz rajtuk úrrá a halál,
